Szerdahelyi György aesthetikája/Jósika Miklós/Jelentéstani szempontok/Bölcs Leó taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból/Schesaeus Ruinae Pannonicae czímű epikus költeménye/Schedius Lajos aesthetikai elmélete

Előszó

Részlet az első műből:
Szerdahely György aesthetikája.

Művelődéstörténetünknek és tudományosságunknak egy régi, érdemes munkásáról kívánok megemlékezni. Bölcsője 160 s egynehány éve ringott, sírja fölött is tovagördült már egy század. Alakja a köztudatban teljesen elhalványult, munkái és érdemei jórészt feledésbe merültek, míg nem olyan régen aesthetikatörténeti tanulmányok a figyelmet újból feléje nem irányították. Bár tekintélyes állást foglalt el, már életében félreszorítottnak érezhette magát. Új idők jöttek új eszmékkel, s fölötte, a ki nem alkalmazkodott vagy nem elég gyorsan alkalmazkodott hozzájuk, napirendre tértek az emberek. Korszakok fordulóján él. A vízválasztó azon oldaláról, a hol ö állott, más irányban folytak a vizek. Maga körül olyanokat látott lázas és eredményes munkában, kik (átvitt értelemben véve a szót) más isteneknek áldoztak. Bár alapjában hite, meggyőződése a régihez vonta, nem helyezkedett mereven szembe velők, de nem is állott szolgálatukba. A változó viszonyok közt is hű kívánt maradni az eszményekhez, melyek lelkét betöltötték. Ennek természetes következménye volt, hogy elkülönzötten állott az írók között. Egy Baróti Szabó Dávid benne van az irodalmi életben, a mennyire még akkor ilyenről szó lehetett, Szerdahely kívül maradt rajta. Bessenyeiék föllépte férfikora elejére esik, s öregebb napjaiban virágzani látja az eddig elhanyagolt és parlag hazai talajt. Csokonait már el is temették, Kazinczy már Széphalmon, él s megindult a nagy munka, melynek küzdelmes és fáradságos voltánál csak jelentősége volt nagyobb. Mindez nem téríti ki Szerdahelyt pályájából, melyen mintegy a tehetetlenség erejétől ellenállhatlanul ragadtatva, halad tovább. Nem hazafiatlan érzésű férfiú, de nagyszámú munkáiban nincs egy magyarul írott sora. Vissza