50 év, ötven kép

Előszó

1990-ben heteken keresztül ültem Sipos Gyuri bácsi irodájában, a Comenius Tanítóképző Főiskola tornaterme mellett, s hallgattam, ahogy az idős pedagógus felvázolja előttem az együttes alakulásának körülményeit, s azokat az éveket, amelyeket ez az amatőr művészeti csoport az ő vezetése alatt élt meg. Sajnos nem lehettem az ő táncosa, de ezek a beszélgetések úgy gondolom feljogosítanak arra, hogy a tanítványának tekintsem magam. Rengeteget tanultam tőle, emberségről, pedagógiáról, népművészetről, gondolkodásmódról. A tények összefoglalása mellett számolatlanul mesélte a legendának is beillő történeteket, s a háttér információkat politikáról, gazdaságról, összefüggésekről, s persze ilyenkor mindig hozzátette: ezt azért ne írd le. Ő tudta, amit azóta én is megértettem, hogy az igazsághoz ez is hozzátartozik, de nem ez a fontos. A fontos az, hogy a Bodrog Néptáncegyüttes mit, és milyen szellemiségben jelenít meg a színpadon, közvetít a közönség felé. Nem az a lényeges, hogy hány izzadságcsepp gördül le a táncos halántékán a próbateremben, csak az, mit tud megmutatni a magyar néptánckincsből, s ez milyen érzéseket kelt a nézőben. A néptáncpedagógus nem akkor sikeres, ha minél több motívumot tud megtanítani a táncosnak, hanem akkor, ha a különböző foglalkozású, gondolkodású, mentalitású fiatalokból közösséget tud létrehozni, s tevékenysége fejleszti táncosai mozgáskultúráját, fogékonyságát a szépre, s elsősorban a gondolkodását. Vissza