Előszó
Március 10.
A Székely Szabadság Napja
A támadók egyike sem akarta, hogy így végződjön. Még a legvérmesebbek sem, akiknek szíve tele volt őszinte gyűlölettel. Nem, ez a borzalom eszük ágában sem...
Tovább
Előszó
Március 10.
A Székely Szabadság Napja
A támadók egyike sem akarta, hogy így végződjön. Még a legvérmesebbek sem, akiknek szíve tele volt őszinte gyűlölettel. Nem, ez a borzalom eszük ágában sem volt.
Csak meg akarták leckéztetni a kölyköket. Eltiporni dacos kis tüzüket. Legfeljebb elverni őket egy kicsit, hogy eszükbe se jusson kiegyenesíteni a gerincüket. De a főnökök megmondták: komoly sérülés ne legyen! Akkor a hír túlérhet az országhatárokon, és az nem jó.
Megfélemlítés hírverés nélkül!
Ez ment már száz éve. A nyerő formula.
Nem mintha a világot nagyon érdekelte volna, mi történik az egyre terjedő nyomorban vergődő Európának ebben az elhagyott kis szögletében.
De jobb az óvatosság. Pár kék-zöld folt, felrepedt bőr, na, az nem kerül a lapok címlapjaira. Hiszen annyi helyen tömegeket gyilkolnak meg. Szíria, Irak, Líbia vagy Jemen - a világ egyre gyorsabban süllyed a barbarizmusba. A keresztre feszített vagy lefejezett emberek jobban eladhatók a médiában, mint egy vérző homlok, néhány kivert fog. Mi is van most a hírekben? Az etiópiai mészárlások?
Az üzenetet viszont megkapják azok, akiknek szánták. Akikben él a tűz, és máglyákat mernek gyújtogatni.
Hogy ki van felül, és ki a kisebbség, és hogy ez már így lesz örökké!
Ezen nem lehet változtatni, és akinek nem tetszik a lehajtott fejjel járás, mehet világgá. Voltaképpen ezt is akarták: hogy menjenek el, szabad az út nyugat felé. Kövessék azt a több mint félmilliót, aki az elmúlt száz évben már elment! A verés után el fognak gondolkozni, az biztos.
Huszon-egynéhányan voltak a máglya körül. Pimaszul még két zászlót is ki mertek tűzni. Egyik sem azé az államé volt, mely megtűrte őket a földjén.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal