Időzített boldogság

Fülszöveg

"...amikor világra hoztam ezt a fiút, milyen nagyszerű ember voltam én még akkor! És milyen nagyszerű pillanat volt... A szülési fájdalmak megszűntek, és kezdetét vette egy új fájdalom.... De akkor... akkor eltöltött saját felsőbbrendűségem tudata. Érthető! Nem sokkal előbb töltöttem be a tizenhetedik évemet, nagyon az elején voltam mindennek. Azt hittem, felfedeztem valamit, valami kizárólagos nagy titkot tudtam meg. Ezek az érzések később megszűntek. Sajnos, az emberből lassacskán eltünedeznek a nagy érzések, csak az marad meg, ami az idegrendszerébe szívódott. Kár!... Visszahozhatatlan pillanat volt.... akkor azt hittem, megtaláltam az élet értelmét." Nina mondja ezt, regényem egyik nőalakja. A másik hősnőm, Boriska így nyilatkozik:
"Visszaültem az aktáimhoz... >>R. T. kilencéves, apja vasúti szerencsétlenség áldozata, anyja... négy gyereket hozott a világra....<< Inkább ne szülte volna őket.... Bonyolult história. Itt vannak mind a négyen a társadalom nyakán.... Mindennapos történet... mára elég volt a munka, a töprengés. Majd holnap... holnap folytatom, tovább foglalkozom az aktákkal, a gyerekekkel, akik rossz helyen születtek."
Mindarról, ami e két nőalakomat összeköti és elválasztja, mindarról szól ez a regény. A "majdnem" meg nem született gyermek is megszólal, és felébreszti mindazok lelkiismeretét, akik sorsáról döntöttek.
A kérdést nyitva hagytam, erre mindenkinek lelkiismerete szerint kell válaszolnia. Nem hiszem, hogy életbevágó dolgokat 180-200 oldalon meg lehet oldani. De reflektorként rá lehet világítani arra is, ami szép, arra is, ami csúnya. Döntenie mindenkinek magának kell. Vissza