Deák Ferenc munkáiból I-II.

Előszó

Az elmékben és szívekben, a gondolatokban és érzésekben akarunk e könyv lapjain újabb emléket emelni a haza bölcsének. Necsak múló szobrok, necsak a legszerényebb lapokban is eljutott képek, a nagyságát jelentő szálló igék hirdessék a nemzet kegyeletét; de nemzedékek értelmi és érzelmi világában fakadjon mindig újra és újra eleven életté az ő emléke. Gondolatai, szellemi és lelki nagy tulajdonságai, érzései, vágyai, reményei, tettei mindig úgy éljenek a magyar néplélekben, hogy nagy bölcsessége a magyar gondolatkörnek, nagy jelleme a nemzet erkölcsi világának legyen termékenyítő ereje. Az utókor kegyelete necsak nagy nevét, nemzeti, világtörténeti dicsőségét adja át tisztelettel nemzedékről-nemzedékre, de ismerje is minden nemzedék azt a gazdag gondolatvilágot és erkölcsi tartalmat, mely Deák Ferencz agyát és szívét betöltötte. Ismerjék meg a maguk fényében azokat a tulajdonságokat, a melyek a bölcs lényében a nagy embert és nagy államférfit alkották. Ismerjék meg pedig a közvetetlenség elevenségével és melegségével. Necsak a történetíró szóljon évszázadról évszázadra inkább ritkuló sorokban a késő utókorhoz Deákról, de legyenek fóliánsok, melyekben ő maga szólhasson nemzetéhez beszédeiben, írásaiban, tetteiben időtlen időkig. Az ő élete váljék értelmi és erkölcsi tartalmával a mindig megújuló magyar nemzeti értelmiség közismeretévé. Valósuljon meg Mencius mondása: «egy bölcs száz nemzedékének legyen az oktatója». Annak a nemzedékről-nemzedékre megujuló közismeretnek, annak a közvetetlenségnek, mely eleven életté teszi Deák gondolati és erkölcsi világát, kíván szolgálni e könyv. Lelki magasságából a bölcs világosságával ő maga beszél ebben nemzetéhez. Ő maga tanítja népét a legjobb tanítónak mindenki által érthető nyelvén, a bölcsesség keresetlen, egyszerű, világos szavaival.
A magyar néplélek, a magyar faj legfényesebb erkölcsi és értelmi tulajdonai nyilatkoznak meg az ő életében és tanításában. A mi jót, nemeset, bölcset és igazat találunk fajunkban, az árnyoldalak nélkül együtt van az ő lelki és értelmi jellemében. Egy fajnak elvont nemes tulajdonságai egy emberben összesítve. Az ő bölcs és nyugodt lelkétől minden szélsőség távol áll. De ha mégis van ebben a rendíthetetlen lélekben - és ha szabad e szót használnom - a fanatismusnak egy szikrája, ez a törvényességnek, a jognak legyőzhetetlen erejébe vetett hite. Ebben a jelben tündököl az ő államférfiui életének sarkcsillaga. Más utat ő nem követ, mint a jog, a törvényesség útján. Soha a jog egyetemlegességének gondolata nem uralkodott államférfiu működésén hatalmasabb erővel, mint az övén. Senki nem értette és érezte erőteljesebben annak a tételnek megczáfolhatatlan igazságát, hogy ha ma megtámadják az egyik jogot és ezt eltűrjük, akkor holnap érvénytelennek nyilvánítanak egy másik jogot. A jog solidaritásának ez a gondolata nyilvános pályájának első napjától kezdve irányozza államférfiui cselekvését. A nagy politikai küzdelmekben mindig azzal bátorít, hogy legbiztosabb szövetségünk a jog, a törvény. Jelszava az elnyomatás korszakától az 1867-diki kiegyezésig a jogfolytonosság. Jogfolytonosság, melylyel ki tudja jelölni mindig, hogy mi az, a mi egyezkedés tárgya nem lehet. A törvényesség elve az egyetlen erkölcsi kapocs, teljesen forradalomellenes s nem ellentétes az uralkodó iránt tartozó hűséggel. A fejedelmet legmagasabb állásában a törvényesség megtestesülésének tekinti. «Van egy örök és változhatatlan elv», mondja Deák, «a melynek mindenütt, a hol törvény uralkodik, sértetlenül kell mindig felállani és ez azon elv, hogy a törvények szorosan megtartandók és kötelező erejüket csak a jogos törvényhozó hatalom szüntetheti meg. Nincs ezen erkölcsi elv nélkül erkölcsi kapcsolat, a mi az államot összetartja. Mind a népek jogainak, mind a fejedelmek hatalmának ez a legbiztosabb alapja, tanusítja a történelem, hogy mindenütt a törvény meg nem tartása volt a baj forrása.» Alig mulasztott el alkalmat, hogy ne tanította volna arra nemzetét, hogy a törvényes tért semmi körülmények közt se hagyja el. «Ez a biztos tér», mondá, «a hol fegyveres erő nélkül fegyveres erő ellenében is megállhatunk. A törvény oly nyugalmat ad a léleknek, hogy a legsúlyosabb eseményeket is ahhoz ragaszkodva be lehet várni és éppen ez idézi elő azt, a mi a tűrésnél a legfőbb, hogy méltósággal tűrjünk; mert a méltóságot a törvényesség adja meg és semmi más.» Vissza