Deák Ferencz élete

Előszó

A szabadságharcz alatt történt, s nem fogom elfeledni soha! 1849. april elején tanárunk, egy jó szivü és jó modorú öreg piarista, ki harmadmagával maradt csupán a kolostorban (fiatalabb kollégái mind karddal cserélvén föl a breviáriumot) - valamelyik délután félig komoly, félig derült arczczal nyitott az iskolába s így szólt:
- Na fiuk! mehettek haza. Néhány napig ,,nincs iskola''. Hanem azért nem fog ártani, ha otthon is tanulgattok, mert a mulasztást helyre kell pótolni s annál szigorúbb lesz az exámen, minél több volt a recreatio!...
A jó páter utolsó szavait csak az üres falaknak mondá... Nekünk elég volt a kezdet, s már az elsö szóra, hogy - mehettek! zajosan és vigan kapdostuk le sipkáinkat a fogasról, s egymás hátán körösztül rohantunk az ajtó fele, még csak aziránt sem kérdezősködvén vagy érdeklődvén: kinek-minek köszönhetjük? ki-mi szerezte az örvendetes meglepetést?... Borzasztó kemény és hosszú tél után enyhe sugárral és lanyha szellővel közeledett a kikelet. A „csuszkát" már el is vitte, de csereben zöld füvet és friss gyepet hozott a bőkezű természet a gyereksziv- és gyereklábaknak, s ha tanárunk egy órával később a kalvária felé sétált volna, kedves tanítványait egy szálig ott találja, kisebb-nagyobb "verők"-kel, s egy piros és fekete koczkákból varrt, újdonatúj bőrlapdával, melynek a tűzpróbát most kell vala kiállania.
Már-már neki vetkőztünk a nagy munkának s két táborra oszolva, épen a ,,fej vagy irás"-nak a játék kezdete fölött döntő itéletét lestük, midőn a rétmelletti országút hirtelen katonákkal telt meg s néhány svalizsér odavágtatva hozzánk, kardlappal kezdek magyarázni, a mit pedig senki sem kérdezett tőlök: melyik a legrövidebb ut a város felé?
Mi tűrés-tagadás, mi bizony el is inaltunk onnan s nem rajtunk mult, hogy nem egy szuszszal végeztük a vitéz retirádét.
Mint a nyári fergeteg perczek alatt széltiben-hosszában fölforgatja néha az egész tájat: a város utczáin szintén ily rendetlenség és zűrzavar uralkodott, s száguldó lovasok, dübörgő ágyuk s zárt sorokban ügető cserepárok elöl ijedten menekült mindenki a kapuk alá vagy oly helyekre, hol elsodortatás vagy eltapostatás veszélye nélkül lehetett gyönyörködni a szokatlan látványban. Vissza