Kezdik megszokni (a) Debreczenyt. .; -.Vagy nem. - ;
' Amikor kilép a riyaldára; még ••mégsem szólal, már megjelenik az arcokon az a jellegzetes, beávatöttr közvigyor, lesz; ami lesz, szórakoztatva érzi magát a kedves közönség, azért is érkezett, mulattatva lesz, agy kikapcsol/mimikai izmok készültségbe helyezve.
Számtafan fellépés és számos megjelent kötet után, ma is ez a helyzet, s amikor rajongói azt hiszik, már értik; akkor tuti félreértik, s amikor kezdik értelmezni, sőt megmagyarázzák, no akkor már ugyancsak igyekezniük kellene, hiszen fejük felett már kötelékben repülnek az ötcsillagos döglött halak az évszázad mérkőzésére előkészített, műfüves Nemzeti Planetárium felé, s kopoltyú-hónuk alatt vidoran csillan az utolsó szaloncukor, ez lesz a végső, csörgő sztaniolcsokra, akárha kondenzcsíkot húzó felderítőraj rajzolna párhuzamosokat a tavaszi paplan-kék égre, s alant, a kapuk előtt zúg a vedlett ruházatú betűvető közmunkások kórusa:
ANCÁRD AVANTGÁRD.1
