A megenyhült Sorbonne

Előszó

A magyar filozófiai élet hagyományosan német ill. angolszász orientációja miatt nemigen beszélhetünk arról, hogy a francia filozófiai fejlődés sajátos kérdései valaha is döntően befolyásolták volna hazai filozófiai gondolkodásunkat. Természetesen még inkább vonatkozik ez a Franciaországban folyó filozófiatörténeti kutatásokra, amelyeket az új filozófiai gondolatok eredeti megformulázásai mellett amúgy is csak afféle "másodvonalnak" szoktak tekinteni. Ezért talán kissé szokatlannak tűnő feladatra próbálunk vállalkozni a következőkben, amikor egy olyan jellegzetesen francia filozófia-történetírási hagyományt kívánunk a hazai olvasókkal megismertetni, melynek analógiáit hiába keresnénk más nemzetek filozófiai gyakorlatában. Helyzetünkön az sem látszik olyan sokat könnyíteni, hogy napjainkban viszonylag nagyobb érdeklődés nyilvánul meg a kortárs francia filozófia iránt, mivel ez a megkülönböztetett érdeklődés csupán néhány mai filozófus nemzetközileg elismert érdekes kísérleteire, nem pedig az egészében vett francia filozófiai fejlődésre vonatkozik. Így azután még ez az új keletű és kedvezőnek mondható fejlemény sem képes növelni a reményeinket arra vonatkozóan, hogy idővel majd nálunk is a figyelem középpontjába kerülhetnek egyes - eddig csak alig ismert - francia filozófiatörténeti iskolák, közülük is az az eredeti, "neokarteziánus" színezetű recepció, melynek kialakulásához főként a modern Sorbonne körül csoportosuló Descartes-kutatók járultak hozzá a 20. században. Vissza