Demokrácia, nemzetiség

Fülszöveg

"Amikor először hallottuk a nevét 1918 kábító forró őszén, senki sem tudta róla, hogy ez a szigorú szemű, villanó szemüvegével szinte elriasztó cseh professzor, a puha, nagy és fekete kalapjával, puha, nagy és fekete kabátjával - ahogy a zizzenő háborús papirosra lenyomták a képét, hogy az új köztársaság első elnöke minél előbb ismertté váljék - az egyén és lélek tökéletes harmóniáját hordozza magában. A győző mámoros zenéjével érkezett a magyar tájra, de tüstént kiütközött környezetéből, amint halk hangján, meglepő mozdulataival megszólalt. Elfogódva néztük. Az eleven képből csodálatos arc tekintett reánk. A megvesztegethetetlen mérték sugárzott erről az arcról. Attól a pillanattól kezdve kényszerített, hogy tanuljunk tőle. Nem lehetett szabadulni egyéniségének igézetétől. Emberiességet, békességet, türelmességet hirdetett és szervezett maga körül. Egy ránk szakadó szellemi zűrzavarban ő volt a megtestesült józanság és biztonság. Vissza-felkutatva olvastuk el könyveit. Egy európai szellem tárult elénk. Most, hogy meghalt, s nemzete egy emberként gyászolta, eszünkbe jut, amikor egyedül volt saját hazájában. Aztán voltak évek, amikor mindenki körülvette, s úgy látták, hogy Masaryk útja a csehek egyetlen lehetséges útja minden téren. Nevelő volt és bíráló, ki soha nem kereste a tömegek kegyét, s a népszerűség kenyeréből még morzsákat sem fogadott el. Nincs több ilyen pályafutás Közép-Európában e században. Véletlen-e egész története és kétségtelen sikereinek sora, vagy tervszerűen betetőzött alkotás? Oly sokrétű szellemi formája most készül megnyugodni képzeletünkben, most kapjuk meg a választ végképpen erre a kérdésre is." (Szalatnai Rezső, 1937) Vissza