Démonok árnyéka

Tartalom

A német expresszionista filmek és Friedrich Wilhelm Murnau életműve mára a filmtörténet lényeges fejezeteit képezik. A filmtörténeti rang azonban nem jelenti az egykori művészi teljesítmények időbeli zárványát, nem egyenlő a múlt műveinek megörökítésével a művészettörténeti emlékezetben. Vannak olyan filmrendezők, akiknek alkotásai rögtön elkészülésük után komoly sikereket produkáltak, hatottak kortársaikra, de a későbbi korszakok már csak filmtörténeti emlékként idézik őket. Friedrich Wilhelm Murnau és filmjei nem ebbe a csoportba tartoznak. A német rendező műveivel eleven filmtörténeti hagyományt teremt, amely különböző korok alkotóit ihleti meg, filmrendezők inspiráló forrásként fordulnak életművéhez, filmjeihez - egészen a mai napig. A Nosferatunak például tavaly készült el a legújabb remake-je. Az utókor alkotóinak kitüntetett figyelme egyrészt köszönhető annak, hogy Murnau legjelentősebb filmjeiben nem csupán az igényes művészi megvalósítást tartotta szem előtt, hanem folyamatosan kereste a mozgókép médiumában rejlő új kifejezési lehetőségeket is. Ez az újító szándék vezetett máig elevenen ható és megkerülhetetlen, filmtörténeti jelentőségű alkotásaihoz (Nosferatu, Az utolsó ember, Tartuffe, Faust, Virradat, Tabu). Másrészt lényeges jellemzője alkotói magatartásának, hogy olyan határhelyzetbe került emberi viszonyok, életformák ábrázolását helyezte filmjei középpontjába, amelyek a létezés végső kérdéseivel szembesítik hőseit. Murnau ehhez az élményanyaghoz kereste filmről filmre a megfelelő, autentikus filmformát, folyamatosan reflektálva újításaira, ami a film médiumának kifejezési lehetőségeit és korlátait is tudatosította. Művészi útkereséseivel a német és az amerikai filmművészetet egyaránt gazdagította. Életművét, alkotásait a filmtörténetírás különböző időszakaiban méltatják a szakemberek. Tanulmányok, elemzések tárgyalják filmjei sajátosságait, jelentőségét. Ez indokolja, hogy időnként újranézzük filmjeit, elemezzük és értékeljük azokat, ahogyan erre a könyv szerzője is vállalkozik.



A kötet Friedrich Wilhelm Murnau (1888-1931) német rendező filmjeinek elemzését tartalmazza. A némafilmkorszak alkotójának megítélése a szakirodalomban egészen az utóbbi időszakig nem egyértelmű. Noha az expresszionista irányzat egyik kiemelkedő rendezőjéről van szó, nem minden értékelés, filmtörténeti tanulmány tartja expresszionistának. Mindez az irányzat eltérő megítélésének köszönhető. A kötet első része áttekintést nyújt a rendező expresszionista képi világának stílusáról. A szerző amellett érvel, hogy Murnau filmjeinek megértéséhez figyelembe kell venni filmjeinek expresszionista stílusjegyeit, amivel nemcsak saját alkotói munkásságát gazdagította, hanem az irányzatot és a filmi kifejezés eszköztárát is. A rendező jelentős újításai az expresszionista stilizálásnak köszönhetők, amelyek egy életképes, filmszerű alkotásmódot eredményeztek az irányzaton belül a caligarista törekvésekkel szemben. Az elemzések kitérnek Murnau filmjeinek jellegzetes vonásaira expresszionista fordulata előtt, részletesen tárgyalják a rendező sajátos expresszionista stílusjegyeit, azok változásait, gazdagodását németországi munkássága alatt. A könyv foglalkozik a rendező amerikai korszakából fennmaradt három filmjével is. Ezekben a részekben arról olvashatunk, Murnau miért lépett túl német filmjeinek expresszionista stílustörekvésein, mit őrzött meg belőle Hollywoodban, milyen új képi stílust teremtett pályafutása második szakaszában az álomgyári, illetve utolsó, független produkcióként megvalósuló alkotásaiban. A töredékben maradt életmű kulcsfilmjei a filmtörténet meghatározó, kivételes formaművészéről tanúskodnak.



Martin Ferenc (DLA), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének adjunktusa. Filmtörténeti tárgyú írásait főleg a német film weimari időszakának műveiről és alkotóiról publikálja. Első könyve: A félelem képei. Fritz Lang német filmjeinek látványvilága (2013).

Témakörök