Denaturált Afrika

Fülszöveg

Széchenyi Zsigmond 1964-ben járt utoljára Afrikában, hogy kiegészítse a Nemzeti Múzeum új Afrika-gyűjteményét. Mostani - immár posztumusz - kötetében ennek a szafárinak a történetét írta meg, gyengélkedve ugyan, de mindvégig fiatalosan lobogó vadászszenvedéllyel s azzal a friss elevenséggel, amely régebbi Afrika-könyveit is jellemezte. Ezen az utolsó vadászaton egyetlen társa s egyben az expedíció fényképésze és fimezője is a felesége volt, s Széchenyi neki szerette volna megmutatni az emlékeiben élő, varázslatos világrészt. A megismertetés büszke öröme azonban nem volt teljes. A világhírű kelet-afrikai vadállományból az utóbbi esztendők folyamán alig maradt valami, s az egykori, minden vadászszívet megdobogtató látvány: az Athi-Planis számtalan nyüzsgő vadcsordája nyomtalanul eltűnt. Széchenyi nem lett volna vadász, ha nem kutatná szívósan az egyre modernizáló "denaturált Afrika" vadállomány-csökkenésének okait. Aggodalma azonban a nem túlságosan biztató előzmények ellenére sem vált valóra. Megbízatásának megfelelően az öt "veszélyes vad" közül négyet sikerült elejtenie, hallhatta ismét a zsákmányt kereső oroszlán éjszakai hangját, és az eredményes vadászat befejezése után az Amboseli-rezervátumban néhány napot fényképezéssl töltöttek.
A nagy vadászírót utolsó könyvének csiszolgatása közben érte a halál. A mű viszont most kezdi önálló életét. Megtaláljuk benne - mint valamennyi írásában - a vadászkönyvek izgalmasságát és az útleírások színességét, a természetnek tudós, bensőséges szeretetét, a hivatássá érett szenvedélyt s azt a csodálatos légkört teremtő erőt, amellyel elragadja olvasóit az ernyőakáciás szavannák határtalan térségeire. Vissza