Előszó
Részlet a könyvből:
Az óra egykedvűen ingatta fekete láncait. Tompán, unottan, kicsit álmosan verte el a déli tizenkettőt, amikor Barta doktor úr megmosta kezét a sárgára súrolt fateknőben.
-...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Az óra egykedvűen ingatta fekete láncait. Tompán, unottan, kicsit álmosan verte el a déli tizenkettőt, amikor Barta doktor úr megmosta kezét a sárgára súrolt fateknőben.
- Egyelőre nincs komolyabb baja Kistóthné. Csak feküdjék nyugodtan. És persze egyék jó sokat mindenből. Ha jön a tavasz, üljön a napra és jó levegőre. Kár, hogy ezeket az ablakokat nem nyitják ki jobban, legalább egy órára mindennap... Már annyiszor mondom, de hiába beszélek maguknak... Itt élnek künn az Isten tiszta, szabad levegőjében, sehol se por, se korom és egymásután köhögnek itt nekem. Hiába beszéltem magának is a jó levegőről annyit, úgy-e?!
Az ágyban sovány, sápadtarcú parasztasszony feküdt. Nagy, fekete szemei szomorúan és egy kissé bizalmatlanul ragyogtak az orvos felé.
- Hiszen egész nyáron a mezőn dolgozik az ember, annyi levegőt szív ott magába, olyan sokat és olyan jót!
Az orvos hangosan felnevetett. De azért egy kissé haragosan húzta össze a szemeit.
- A nyáron Kistóthné? Hát azt hiszik maguk, a levegő is olyan, mint a krumpli: verembe kell ásni és megmarad? Tiszta, friss levegőre télen is szükség van, de leginkább az ilyen csatakos, nedves időben s az ilyen szűk, kis lakásban, mint a maguké...
Vissza 
