Előszó
Éjjel megint a híd alatt háltam, ott ahol tegnap. Hideg volt. Úgy éjfél felé megeredt az eső, már mondtam úgy-e, hogy a szél is fújt, a vasgerendák fütyültek és talpamnál pattogott a víz, keveset...
Tovább
Előszó
Éjjel megint a híd alatt háltam, ott ahol tegnap. Hideg volt. Úgy éjfél felé megeredt az eső, már mondtam úgy-e, hogy a szél is fújt, a vasgerendák fütyültek és talpamnál pattogott a víz, keveset aludtam megint.
Ott kezdődik a dolog, hogy nem tudom, mi lesz velem a télen. Az eső még haggyán, de ez a gondolat kínzott megint, ezért nem aludtam. Mert még egy olyan telet, mint a múltkorit, én nem bírok ki. Inkább...
Hogy ősz lett, el nem szabadulok ettől a gondolattól, el nem szabadulok egy pillanatra. Fáj a fejem. Észre sem vettem ma, hogy rendőr jön, de ő se vett észre. Borús volt az ég, már mondtam úgy-e, hogy a szél fújt és egy kis vontatógőzös sikított a folyó közepén. Figyeltem, meddig értek el hullámai, zöld lámpa himbált a tatján, egy másik lámpa is kigyulladt a túlsó parton, az utolsó villanyos búgott, aztán elaludtam.
Tán két óráig. Arra ébredtem fel, hogy nedves a lábam, lecsúsztam a töltésen s a víz hangtalanul lélekzik testem alatt. Visszamásztam, aztán már alig aludtam. Lassanként hajnalodott és káposztaszag szállt fel az uszályokból.
Nem tudom, hova teszem magam télire. Szakállammal, ha befütenék, egy napra elég volna. Egy nap! De hol?
Vissza