Előszó
Írjuk ezeket a sorokat az érdeklődéstől már valószínűleg alaposan felcsigázott olvasók számára, hogy felfedjünk egyet és mást abból a mérhetetlen anyagból, ami a XX. század embere előtt még titok.
Titok, ez a különös szó azonnal megfogja a legtöbb ember fantáziáját és sokan közülük e szó hallatára olyanok lesznek, mint a harci kürt szavára füleit hegyező csatamén!
Az az "észlény", akit az "ember" szóval szoktunk megtisztelni, már évezredek óta akar mindig többet és többet megtanulni és megtudni. Ez a tudományszomj és az, hogy gondolkodik, magyarázza meg éppen felsőbbrendűségét!
Persze, ha jól megnézzük azokat az elénk táruló és az első pillanatban sokszor meglepő talányokat, kitűnik, hogy titkuk rendszerint burkolt mindennapiság, s csak a "csomagolásuk" titokzatos.
Engels mondja, hogy "lehetetlen nincs, csak ismeretlen". az ember pedig azért ember, hogy ezeket az ismeretlen titkokat megfejtse...
Persze, kedves olvasók, nem kell kétségbeesni, mert könyvünk elolvasása után is marad még mindig jó pár évszázadra való meg nem fejtett titok, amelyekre kíváncsiak leszünk.
A mai atomkorszakban a tudomány sorra oldja meg a titkokat, de ugyanakkor új titokkal ajándékozza meg az emberiséget.
Kis gyűjteményünkben az emberiség kultúr-történet-titkainak csak egészen kis hányadát tárhattuk fel. Csak arra figyeltünk, hogy lehetőleg kerüljük a már százszor megírt, "elcsépelt" talányokat, vagy ha ilyeneket mégis érintettünk, úgy azokat új szemszögből vizsgáltuk meg. Éppen ezért nem törekedtünk teljességre. Hasonlítunk Szindbádhoz, a tengerészhez, aki a titok és talányok tengerén hajózva, fölényesen siklott át a mélységek fölött, meg-megérintve egy-egy tarajos hullámot... És ha már Keletről beszélünk, ahol még ma is legtöbb a titok, eszünkbe jut a régi arab közmondás, amely szerint az a titok, amelyet hárman ismernek: közkincs, az a titok, amelyeket ketten ismernek: nem titok, a titok csak az, amelyet egy ember ismer - de már az is halott!
Vissza 
