Előszó
... Szókratészről szokták idézni: „Egyformán tudta mellőzni és élvezni azokat a dolgokat, melyeknek nélkülözésében az emberek többsége gyengének, élvezésében mértéktelennek bizonyul" - írja Marcus Aurelius akkor, amikor felsorolja, kiktől mennyi útravalót kaphatott, és e néhány szó éppen atyját illeti. Amikor gyermeknevelésről, a következő generációról van szó, rendkívül sokan okosak, hajlíthatatlanok, szkeptikusak, vagy éppen optimisták tudnak lenni. Közben mindenki gondolhatja, hogy ő igazán ért ahhoz, hogyan kell: felnőtté nevelni a gyereket, hogyan lehet elkerülni mindazon következetlenségeket, melyeket más szülők elkövetnek. Mindezek ellenére a fiatalság egy része nem akar, nem hajlandó vagy nem tud haladni azon az úton, amit számára a felnőttek kijelölnek. Nem akar, mert úgy látja, hogy vannak olyan minták, amiket nem szívesen követ. Nem akar, mert vannak olyan utak, melyek csak a semmibe vezetnek, és járhatatlanok. Nem akar, mert elege volt a szülők örökös veszekedéséből, gyűlölködéséből, álszeretetéből és pótcselekmény-sorozatából. Nem hajlandó, mert fiatalsága és új útkeresése miatt nem azt választja, amit számára kijelölni akarnak. Nem hajlandó, mert elfogadhatatlan álnormáknak látja azt, amit megmutatnak a felnőttek. Nem hajlandó, mert nem találja igaznak mindazt, amit mások már előtte sok éven át igaznak hittek, és amiről kiderült, hogy nem is igazság. És végül nem tud azon az úton haladni, mert gyengébb annál, hogy önállóan haladhasson. Nem tud, mert képességei alatt/felett követelnek, és mindkét út olyan követelmény, ami elégtelen, vagy meghaladja erejét. Nem tud, mert nincsenek meg azok a kapaszkodók, amelyeket saját maga is elérhet. Én-képe még hiányos vagy torzabb a kelleténél, és családképe megzavart, vagy ki sem alakult. Nem tud haladni, mert elégtelen családi, szociális, környezeti, baráti közösségi illeszkedési sablont hordoz magában, akkor, amikor az útján haladnia kell. Buda Béla hívja fel arra a sors-szerűnek elkönyvelt előfeltevéses közgondolkodásra a figyelmet, hogy „az ember lelki, viselkedésbeli tulajdonságai voltaképpen biológiai eredetűek, veleszületettek, örökletes gyökerűek". Gondolhatnánk azért, hogy valamennyiünk viselkedése születésünktől a vérünkben van, és azzal gazdálkodhatunk, amit „kaptunk". Boyd R. McCandless írja: „A gyermek felnövekedése során nemcsak a körülötte lévő világról szerez tudomást, hanem önmagát is megismeri." Döntő információnak számít vizsgálódásaink szempontjából az, hogy az én-kép pontossága milyen hatással bír a beilleszkedésre. Azt találták, hogy a pontos én-képpel rendelkező fiatalok jobban, míg a kevésbé pontos én-képpel rendelkezők hibásabban illeszkednek közösségekbe. Ez a következtetés úgy a fiúknál, mind a lányoknál megállotta a helyét. Én-kép kedvezőtlenség általában együtt jár azzal, hogy a személy környezetével szembekerül, nem bízik önmagában, nem képes maga és környezete felett uralkodni, és éppen ezért viselkedésében jelennek meg fogyatékosságok. Walsh vizsgálatainak tanulsága, hogy azok a gyermekek, akik úgy érzik, hogy szabadságuk korlátozott, nem tanulhatnak saját érdeklődési irányaik szerint és érzéseiket sem fejezhetik ki szabadon, ... úgy érzik, hogy az egész világ „ellenük van". Konfliktusaikat lázadás útján vezethetik le, vagy képességeiknél alacsonyabb szinten teljesítenek.
Vissza 
