Sajtótörténet, hírlap és folyóiratkezelés

Előszó

Semmi sincs, ami olyan éles határvonalat húzna a régi és az új, a kapitalista és szocialista könyvtáros munkája közé, min t az a mód, ahogyan a könyvtáros az újságokkal és folyóiratokkal, a könyvtárakban közhasználatú szakkifejezésekkel: periodikák - régen idegenkedést váltottak ki a könyvtárosból. Nem tartoznak szervesen a könyvtár anyagához. A tudós könyvtáros egy kissé le is nézte őket, főleg a hírlapokat. Szívesebben foglalkozott a szép régi könyvekkel vagy a kéziratok pergamenfóliánsaival. Még a folyóiratokat csak megtűrte, mert azok legalább külső alakjukban a könyvekhez hasonlítottak, meg bennük találta - mint ma is - az új könyvekről szóló ismertetéseket, bírálatokat, amelyekre szüksége volt, hiszen belőlük értesült arról, hogy milyen könyvek jelentek meg. Más volt azonban a helyzet a hírlapokkal: ezeket olvasás után rendszerint megsemmisítették. Éppen ezért a régi hírlapok ma már nagyon ritkák, némelyikből kevesebb példány maradt fenn, mint az ősnyomtatványokból. Ha egyes könyvtárak - mint nálunk Magyarországon az Országos Széchényi Könyvtár - mégis eltették a hírlapokat, feldolgozásukra, katalogizálásukra már nem gondoltak. Még kevésbé törődtek azzal, hogy a közönség számára hozzáférhetővé tegyék őket, a könyvtár aktív, közönséget szolgáló munkájában felhasználják.
Részben változtatott a helyzeten az a felismerés, hogy a hírlapok a legújabb kor történelmének fontos forrásai. A történetírók a legutóbbi száz év történetének tanulmányozásánál már nem nélkülözhetik a hírlapokat, mint a napi események tükrözőit. Az 1908-ban tartott nemzetközi történészkongresszus a hírlapok gyűjtését és feldolgozását mint a tudományos könyvtárak sürgős feladatát jelölte meg. Vissza