Előszó
Részlet a könyvből:
A MAGYAR EPIKAI KÖLTÉSZET EREDETE.
1. Mint más népeknél, úgy nálunk is, a lírával egyidőben, ha nem előbb, már az őskorban megvolt az elbeszélő költészet. De ennek...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A MAGYAR EPIKAI KÖLTÉSZET EREDETE.
1. Mint más népeknél, úgy nálunk is, a lírával egyidőben, ha nem előbb, már az őskorban megvolt az elbeszélő költészet. De ennek emlékei nem maradtak ránk s csak analógia révén sejthetjük, hogy annak tárgya mythikus lehetett, mint a rokonnópeknél. Az osztják költészet például beszél Num-Tóremről, az atya Égistenről, ki beleavatkozik a hősök dolgaiba s a vogul-osztják hagyomány regél annak legidősebb fiáról, Polem-Töremről, a Viharistenről, ki haragjában vihart támaszt, míg legifjabb fia, az Arany fejedelem, a világfigyelő férfi, arany paripán vagy szánkán járja be a világot s arany fürtjenek erejével idézi elő a nyarat, telet s ha lova orrát a kórságos laka felé fordítja, már avval megszünteti a kórt; beszél a Hadisten ifjúkori tetteiről is.
2. A magyar ősi ének is így zengedezhetett a magyarok istenéről s ily mythikus hit nyomait őrizhetik az „égi háború", „hadak úta", „isten nyila" stb. kifejezések. Habár vannak tudósaink, akik -ezeket bibliai vagy újabb eredetű szólásmódoknak tartják, de a folklore tanúsága szerint hasonló regemozzanatok vagy ezek emlékét őrző szólások egymástól függetlenül keletkezhettek. Bizonyára nálunk is megénekelték a hős vitézek nevezetes tetteit s mint az osztják ének, regélhettek olyan legényről, aki ötödfélszáz versztre elment feleséget hozni magának s mikor kedvére valót talált s mint vő a nászadományra nézve az ipával meg nem egyezhetett, elrabolta kedvesét s azután az emiatt kitört háborúban ezer ellenfelét ölte meg. Bizonyára nekünk is voltak olyan hősi, félisteni vagy vészes énekeink, melyek vidékek pusztulásáról szóltak; mikor egyik törzs haddal támadja meg s leöli a másikat s olyanok lehettek, mint az osztják „nadym-melléki nép éneke", melynek kalandos leányszerzés a tárgya s főhőse a „Fehér-hó-deres páncél" nevű hős, aki ezüstmarkolatú híres kardját vállára vetve, sereggel megy menyasszonyáért (meú-né), a kis fejedelemleányért és sok viszontagság és szenvedés árán csakugyan elveszi.
Vissza 
