Diákjogok a közoktatási törvényben

Előszó

Az öntőformából frissen kiemelt öntvényen még alig látszik: ágyú lesz-e belőle vagy harang. Reszelőkkel, dörzspapírral, polírozószerekkel veszi hát kezelésbe a mester, s lassanként kibontakozik minden ív, borda, alakot kap a rideg fémcsepp. A kézműves mesterségben sorjázásnak nevezik ezt az eljárást. A törvény szövege is sorjázásra vár. Kemény munka volt az öntvény elkészítése: az 1993-ban megalkotott közoktatási törvény eléggé nehezen formázható, törékeny és rideg anyagához bizony sok-sok adalékra volt szükség. Kellett a gyermeki jogok feltétel nélküli elismerésének aranya, a gyermeki személyiség tiszteletének ezüstje, a jogegyenlőség elfogadásának titánja, a bizalom platinája. S mindezt olyan ötvözetté kellett elegyíteni, hogy maga a törvény acélnál szilárdabb legyen, szelleme nemesfémként csillogjon, betűje kiálljon hőséget és fagyot, s a törvénytisztelő polgár örömét lelje benne, amikor használni - alkalmazni - akarja.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, amelyet 1996. július 3-án mintegy másfél száz pontján módosított a Magyar Köztársaság Országgyűlése, még egy követelménynek kell megfeleljen: a harmadik évezredben is szolgálnia kell a művelődéshez való jog esélyegyenlőség alapján történő gyakorlását, a lelkiismereti meggyőződés szabadságának és a vallásszabadságnak, a hazaszeretetre nevelésnek a közoktatásban való érvényesülését, a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogának megvalósítását, a tanszabadság és a tanítás szabadságának érvényesítését, a gyermekek, a tanulók, a szülők és a közoktatásban dolgozók jogainak és kötelességeinek meghatározását, s a korszerű tudást biztosító közoktatási rendszer irányítását és működtetését. Vissza