Diakónia, diakonátus, diakónus

Fülszöveg

II. János Pál pápa a Szentlélek működése hatalmas jelének, s az egyház megújulása szempontjából döntőnek tartja, hogy a II. Vatikáni zsinat visszaállította a diakonátust mint önálló hierarchikus fokozatot.
Tény, hogy a diakonátus azóta az egyház egyik legdinamikusabban fejlődő intézményévé vált (1996-ban mintegy 21.000 állandó diakónus teljesít a világegyházban szolgálatot) - és számos püspöki konferencia és főpásztor el sem tudná képzelni országának vagy egyházmegyéjének lelkipásztori működését és sajátosan a diakóniát felszentelt diakónusok nélkül.
Ki a diakónus? Mi a hivatása, szerepe az egyházban, a lelkipásztorkodásban? Milyen az életformája, lelkisége? Hogyan alakul a diakonátus helyzete a világon és milyen jövője lehet Magyarországon? Hogyan nyilatkozik erről a Zsinat, az egyházi dokumentumok, a legutóbbi pápák és nagy teológusok? Ilyen és hasonló kérdésekre válaszol e könyv, amely magyar nyelven úttörőnek számít, bár a világegyházban sok-sok kötetnyi irodalma van már a témának.
Az egyház lényegéhez tartozik, hogy a legkisebbek, a legrászorultabbak felé forduljon. A diakonátus intézményének ontológiai szerepe, hogy - VI. Pál pápa szavaival élve - "jele vagy szentsége magának a szolgáló Krisztusnak". II. János Pál pápa hozzáfűzi: "A diakónus szolgálatában szentséggé válik az egyház szolgálata... A diakónus felszentelésével hasonul Krisztus szolgai szerepéhez, ami azt jelenti, ... hogy a diakónusok a szolgáló egyház élő jelei."
A diakónus lényegi - és paphiánytól független - szerepe tehát, hogy "hajtóereje legyen a helyi közösségek diakóniájának" (VI. Pál)
Mit kívánhatnánk jobban a magyar egyháznak, mint hogy virágozzanak benne a diakónusi hivatások és a diakónia, minden egyház életképességének jelei. Vissza