Dinnyés Ferenc

Előszó

Amikor a megtisztelő feladatot, hogy írjak bevezetőt Dinnyés Ferenc festőművész albumához elvállaltam, megjelentek előttem sajátos, egyéni karakterű festményei, amelyeket, ha beléptem egy kiállítóterembe azonnal felismertem. Rajtam kívül bizonyosan sok rendszeres tárlatlátogató is osztozik ebben az élményben.
A következő gondolat szintén szorosan kötődött az előző élményhez, és ugyancsak a festményekből eredt, hogy milyen nagy részét képezik életművének a szegedi épületek, utcarészletek, és az ezekben, ezek közt élő, munkálkodó emberek. Joggal minősítette 1967-ben a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett átfogó szegedi kiállítás kapcsán a recenzens, Apró Ferenc életművében a kiváló költő, jó barát, Juhász Gyula is: "... szegedi tájak ihletik Dinnyést, szegedi kolorit csillog a képein, amely a téli és nyári napsütést és novemberi borút egyaránt reális erővel és igazsággal rögzíti meg." Ugyancsak idekötődő, értékes vallomásnak kell tekintenünk a Szeged szülötte, szülővárosát egész szívével és teljes munkásságával szolgáló művészettörténész, Szelesi Zoltán mondatait: "ha valamikor el kellene hagynom szeretett szülővárosomat, a Tisza-partján fekvő Szegedet, visszagondolva e gazdag emlékeket őrző, kedves helyre, Dinnyés Ferenc költői szépségű, hol világítóan tüzes színű, hol ezüstösen lágy tónusú képeit látnám magam előtt...". Pedig más nagy szegediekhez, Mórához és Tömörkényhez hasonlóan, akik ideköltözve szerették meg és szolgálták hűségesen a Tisza-parti metropolist, Dinnyés Ferenc sem szegedi születésű. Vissza