Díszlépés - válogatás 45 év fényképeiből

Előszó

Záránd Gyula fotográfus 1943-ban született Budapesten fotográfus családban, ahol hivatástudata már nagyon korán felébredhetett, hiszen nagyapja, anyja és apja is fotográfusok voltak, akárcsak anyja nagynénje és nővére. A fiatal Záránd már kezdettől fogva kerülni igyekezett a közhelyes, pózoló felvételeket, s az utcán és honfitársai mindennapi életében kereste témáit. Számos, eredeti hangvételű riportot készített egy újság számára. Ezekből láthatunk néhány felvételt ennek az albumnak az elején, amely végre méltó rangot biztosít a 20. század utolsó harmada és a 21. század eleje egyik jelentős fotográfusának.
Zarándot kezdő fotográfusként az a szerencse éri, hogy lapjának képszerkesztője megbízza, tíz napon át legyen Henri Cartier-Bresson kísérője, aki barátja (és a párizsi Magnum ügynökséget alapító társa) Robert Capa ajánlására jött Budapestre. A sors újabb jele ez Zarándnak, akit a Cartier-Bressonnal töltött tíz felejthetetlenül tanulságos nap arra ösztönöz majd, hogy annyi nagy magyar fotográfus: Brassai, Kertész, Capa nyomán ő is Párizsban keresse a művészetének kibontakozását.
De az 56-os forradalom kegyetlen megtorlásai után, a hatvanas évek elején a hruscsovi enyhülés szele kezd fújni Magyarországon, s az ifjú Zaránd elkészítheti valóságfeltáró fotóit a magyarok mindennapi életéről, ahogy az ebből az albumból is kiderül. Fotóriporteri munkájával párhuzamosan Zaránd részesévé válik a művészeti avantgárd mozgalomnak, és felvételeket készít számos művész, filmrendező, író, festő és zenész barátjáról. Egyúttal göcsörtösségükkel, tekervényességükkel tragikusan emberi fák, törzsek, gyökerek és rönkök fényképezésével kísérletezik. Az ekkoriban készült valamennyi fotója, ábrázoljon bár gyerekeket, öregeket, közembereket, épülő, avagy pusztuló városrészeket, mély és súlyos költészet nyomait viseli magán, mint a felfüggesztett idő visszfényeit, és a fotográfus végtelenül emberi tekintetéről tanúskodik a hanyatló utópiák korában. Vissza