KÉSZ Siker

Fülszöveg

Alapos utánjárással is csak azt tudjuk állítani, hogy az immár huszonöt esztendős KÉSZ Kft. hihetetlen sikereinek nincs semmilyen titka. Az emberek bemennek dolgozni, vagy épp elindulnak egy távoli területre, s végzik a munkájukat. Önállóan, de egy jól összerakott szervezet részeként. Kívülről főleg zsurnaliszta megközelítésben mindig a nem láthatót, az ismeretlent, a rejtélyest keresik akkor, ha valami föltűnően jól működik. Holott itt minden látható. A KÉSZ olyan, mint a meztelen király, csak itt épp fordított a mondandó: azok lepleződnek le, akik a titkot keresik, s az dicsőül meg, aki ott áll az érdeklődés középpontjában. Az például jól látható, hogy az alapítók közül kiemelkedő két markáns személyiség, Varga Mihály és Balázs István nem csak a szakmát, az üzletet és az emberi hozzáállást, hanem egymás motiválását is jól értik. Varga az erős motor, Balázs a príma minőségűre finomított üzemanyag. Vagy ahogy a történészből lett pr-igazgató, Árvái István jellemezte őket: a honfoglaló eleink törzsi berendezkedésére emlékeztető a fölállás. Varga Mihály a vezérlő és Balázs István a szakrális fejedelem. Tudjuk, még ez a szerencsésen összeállt és elhivatott páros sem lett volna elég ahhoz, hogy a szín magyar magántulajdonban lévő társaság át- és túlélje a szocializmusnak nevezett elosztási rendszert, majd a rendszerváltást, azután a privatizációval beköszönő nagyon szabadversenyes kapitalizmust, hogy aztán már az EU tagállamában működve tegyen néhány nagyon határozott lépést egy igazi, felelősségteljes, szerteágazóan szolgáltató, térségi vállalatóriás megvalósítása felé. Itt és most. A csatlakozás után, Közép- és Kelet-Európában, a multikkal megtűzdelt piacon, a körbetartozás kiteljesedése közepette. Azt állítjuk tehát, hogy nincs titok, mert minden látható. Az is, hogy a cégnél kitűnő koponyák dolgoznak. A könyv írása közben néha úgy éreztük, a KÉSZ falain, szervezetein belül nem ül a munkatársak nyakán a szörnyű magyar átok. Itt a kollégák csupa jót mondtak egymásról, vagy ha nem, akkor nagyon jót. Amikor kézről kézre adtak bennünket, mindig valamilyen dicsérő mondat követte az átadásunkat-átvételünket, amelyekben a munkatárs iránti őszinte elismerés fogalmazódott meg. Sétáltunk a cég több épületében, üzemcsarnokában és készülő kivitelezésén: azt egyszerűen meg lehetett érezni, hogy ki tartozik a csapathoz. Amikor azt kérdeztük a vezetőktől, hogy hány embernek ad kenyeret a cégcsoport, azt a választ kaptuk, hogy „kétezer családnak, itt nem munkatársban, hanem családban gondolkodnak. Beszéltünk középvezetőkkel, tervezőkkel, melósokkal, irodai alkalmazottakkal, akiktől nem a csapatépítő tréningeken bemagolt szövegeket, hanem átélt mondatokat hallhattunk arról, hogy valóban hat a cégen belül a nagycsalád élménye. Látható, hogy ne lenne látható, hogy az első esztendők nehézségei közben többen elmentek a cégtől. A gazdasági munkaközösségből kiizzadt kisszövetkezet csak homályos körvonalakban hasonlított a kft. szervezetéhez, de még az is csak akkor izmosodott meg, amikor a multikkal, a nehezen fizető megrendelőkkel, az állam okozta gondokkal és az egyre keményebb piaci versennyel is meg tudott birkózni. De akik kiléptek, ma jól működő, olykor konkurens, máskor partneri viszonyba kerülő, maguk is milliárdos árbevételű cégeket hoztak létre. És a KÉSZ alapítói erre is büszkék. És itt álljunk meg egy szusszanásnyira! Ki látott már olyat, hogy egy vállalkozás a versenytársaira büszke? Vissza