IV. Országos Groteszk Képző-, Iparművészeti és Fotópályázat

Előszó

Groteszk: rémisztő és nevetséges, mint ez az ezredvég, az idő üres, akár egy levitézlett lovagi páncél, melybe nosztalgikus káposztalepke gubóz, hernyót ont az álom, üres az idő, akár a kifosztott tökmag, kiköphető, üres, mint a hamvakra éhes urna, mert gyötri a horror vacui, az új vízözön elmaradt, de a sár megszületik, noha teremtésre eredendően hitvány, sem ez a harc, sem az ítélet nem az utolsó, a felhívás a kürtökben fennakad, ádámcsutkányi nagy némaság-dugó, a gyurma-lét tovább kátyúsodik, ijesztő és nevetséges, mint a farsangi vagy a busójáró maszkok, álorcák, melyek felcsuklyázzák az életet, s úgy lesz fonák az isten-arcunk, hogy ördögien hiteles. Groteszk: borzadályos és idillikus, mint az asztalon párolgó Újházy tyúkleves, és az arrébb, a kotlós alá elbújó, sejpegő naposcsibe, míg héjaszárny árnyéka indázza be az eget. És égett emberhús szaga, és könyvmáglyák szaga, hogy végképp megbüdösödjön a szellem. Egy hisztérikus félmosoly a száj direkten vörös hasadéka mentén, a sztálin-bajusz alatt és máris kész az elvonatkoztatott, adminisztratív halál és a konkrét tarkónlövés, íme a valóság kettősfenekű bugyra. Avagy együregű festett cipők a szárnyak helyett, van min taposnunk, mint leszálló ólom bakancsnak a Hold szűz hím porában, ahogy a megvasalt sors szikrázik a horoszkópban, és megint az elvonatkoztatás, a lépkedés glóriás megdicsőülése a kerékben, mely felgöngyölíti a távolságot. Lépjél ki a cipődből, nézzed, míg megelevenedik: ásít-e vagy ordít. Elébb magad fényesítsed ki, aztán tedd ki az ablakba, a Mikulás reggelre telihordja bokáig gazdátlan lábfejekkel, s a csonkok körül, évelő virágként feketére hervadt szirmokkal szendereg a vér, benne lappang a meggyőződéses kikelet. Vissza