Miskolci életrajzi lexikon

Előszó

Egy lexikon - rendeltetése szerint - azt a célt szolgálja, hogy benne adatokat, információkat keressünk. Azonban aki netán arra vállalkozik, hogy a Miskolci Életrajzi Lexikont elejétől végéig elolvassa, érdekes következtetésekre juthat. Először is láthatná, hogy városunkban sok-sok olyan híresség született, akik aztán országos vagy nemzetközi hírnévre tettek szert. Lehet, hogy már gyermekkorukban elkerültek innen, ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy személyes adataik között életük végéig szerepelt Miskolc neve. Másodsorban számos tudós, művész - bár nem itt született - szűkebb pátriánkat választotta hazájának. S hogy miért? Mert a „genius loci", a hely szelleme vonzotta őket. Több életrajzból is világosan kitűnik, hogy Miskolc a történelem folyamán mindig befogadó város volt: példaként említeném a reformáció jeles képviselőit, akiket az ellenreformáció idején máshonnan elüldöztek. Az itteni polgárok „meghívták", befogadták őket, s itt várták meg, míg nyugalmasabb időszak következik.
Az egyes életrajzokból különleges karrierek is kitűnnek. A cipészmester fia híres ortopédorvos lett, s sikeresen ötvözte a tudományt az édesapától szerzett ismeretekkel, mert mozgássérültek számára konstruált lábbeliket, járókészülékeket. Vagy az az egyszerű háziasszony, aki nevét azzal írta be a „halhatatlanok" közé, hogy az 1800-as évek elejének éhínsége és búzahiánya idején három füzetet jelentetett meg receptekkel a burgonya gasztronómiai felhasználásáról. Mondhatni nem nagy ügy, de abban az időben ez óriási segítséget jelentett a hiányt szenvedőknek.
„Holtakról jót vagy semmit" - szokás mondogatni, ám egy életrajzi lexikonban nemcsak a „jók", hanem a „rosszak" is szerepelnek, hiszen utóbbiak működése is nyomot hagyott a városon. Aztán az is érdekes, hogy egy lexikonban milyen jól megférnek egymás mellett azok, akik életükben ellenségek voltak, más-más politikai vagy egyéb nézeteket hangoztattak, s netán még az utca túloldalára is átmentek, ha meglátták a másikat.
Kétségtelen, hogy a kötet szerzői igen nehéz feladatot vállaltak, amikor a lexikon anyagát összeállították. Sokan feltehetik a kérdést, hogy egyik személy miért szerepel benne, a másik miért nem? Azonban a lexikonírás talán a legnehezebb műfaj. Itt is megállja a helyét, amit Danielik József írt 1856-ban a Magyar írók c. életrajz-gyűjteményének előszavában: „Őszintén bevallom: hogy a gyűjtemény sem teljes, sőt hogy egynél több helyen hibás is lehet... A t. olvasó észre fogja venni, hogy tollunkat sem pártosság, sem felekezetesség nem vezette. Itt mindenki érdemei, működött legyen bármely irodalmi szakban, tartozott legyen bármely párthoz vagy felekezethez... méltányolvák és elismervék... Ki nem hiszi, ám a dolog megérdemli, elmélkedjék bővebben felette." Vissza