Dobszóló a naprendszerben (dedikált példány)

Fülszöveg

Tizenharmadik könyvemet tartja kezében az Olvasó. Szerencsés szám? Merem remélni, hogy igen. Hiszen már önmagában az is szerencsésnek mondható, hogy kiadhattam ebben az irodalmat nem éppen dédelgető világban. És talán az is szerencsés ötlet volt a részemről, hogy ebbe a tizenharmadik kötetbe a szatirikus írásaimat tereltem össze. Igaz, a szatírát sokan fanyalogva fogadják az "irodalmi berkekben", de hát ez az ő dolguk. Nem a "bereklakóknak" írok elsősorban, hanem az olvasóknak. Ők pedig - meggyőződéssel állíthatom - kedvelik ezt a műfajt. Mert a humor csak a humortalanok szemében lenézett tevékenység, azoktól meg óvjon Isten minket. Akár a diktátoroktól meg a háborútól.
A szatírát, a humornak ezt a csípősebb változatát, ezt a "szellemi halászlét" írói indulásomtól kezdve nagy kedvvel készítgettem és a készítéséről a továbbiakban sem szeretnék lemondani. Tudom, hogy erős olykor, de benne a humor jó íze kárpótolhat ezért. Mert jó ha az ember humorral is tudja látni és láttatni ezt a világot, amely bennünket körülvesz. A nevetés elriaszthatja a gondot, messzire zavarhatja a keserűséget, megkönnyítheti létezésünket, ami valljuk be nagyon ránk fér sokszor. Ez a könyv is nevettetni akar, de ha a nevetés mögött felbukkan a tanulság komolysága, az is szándékom szerint való. Ez a kettő ugyanis együtt jellemzi a jó szatírát és adhat élményt az Olvasónak. Kívánom, hogy most is így legyen! Vissza