Dogmatika II. (töredék)

Előszó

A megváltás vágya és reménye oly általános és mély az emberiségben, mint a baj, mely lenyűgözi a léleknek önkifejlésre irányuló nemesebb buzdulásait. Nincs vallás, mely szabadulást és gyógyulást ne akarna és ne igérne. A teologiai megváltás-tannak meg kell mutatnia, hogy a katolikus megváltás igazsága nemcsak messze meghaladja ezeket a kísérleteket, hanem megnyitja a lelki szabadulásnak és gyógyulásnak egyedül lehetséges és egyedül célhoz vezető útját.
A megváltás teologiai tárgyalásának sajátos jelleget ád, hogy aránylag kevés hiteles egyházi tanítást tartalmaz. Ennek fő oka abban van, hogy a kereszténység oly nyiltan mint megváltó vallás jelent meg, a megváltottságról való meggyőződés annyira átment a keresztények vérébe és lett éltető levegőjük, hogy a nagy szentháromsági és krisztologiai harcok és teologiai mozgalmak közepett sem eretnekek nem merték nyiltan támadni, sem a hivő ráelmélés nem tartotta szükségesnek, hogy külön megfontolás tárgyává tegye. A dogmafejlődés kovásza tehát itt nem működött oly erővel, mint a Szentháromság vagy a megtestesülés titkánál. Mindamellett a szentatyák is, a hittudósok is nagy figyelmet szántak az ide vonatkozó alapkérdéseknek, és a titok nagy jelentőségének megfelelően minden oldalról megvilágították tartalmát. Tevékenységük eredményét legcélszerűbben úgy csoportosítjuk, hogy mindenek előtt előterjesztjük a titok tartalmát, azután igazoljuk valóságát a hit forrásaiból, megállapítjuk tökéletességeit, és végül tisztázzuk a magára álló és a hivő elméhez való viszonyát. A megváltás dogmájának sajátos tartalma (7. lap) szükségessé teszi, hogy a megváltás művét azután még egyszer végigtekintsük a közvetlen megvalósítás szempontjából, a megváltó hármas hivatala során. Vissza