Az utolsó szerep

Fülszöveg

Emberi figurákra, helyzetekre elmélyülten figyelő szem és azok rezdüléseit hitelesen átélni tudó képzelet jellemzi az 1972-ben született Domokos Gábort Pályakezdő fiatal prózaírók között - hat esztendeje közli írásait különböző lapokban - ritkán akad ilyen bőséges empátiával, beleélő képességgel „megáldott" szerző. Nemcsak nemzedéke élményeiben járatos: a buliról bulira vándorló éjszakai csellengésekben, a helyzetén legalább használt autóval könnyíteni akaró „balek" szerepében s a bőrfejűek agresszív fellépéseit követő zavartságban és riadt viszolygásban. De meggyőző írói látleletet kép elénk varázsolni olyan helyzetekről, állapotokról történetekről is, amelyeket személyesen még nem élhetett meg. Valami eredendő megjelenítő erő munkál e fiatalemberben: ezért mozog olyan magabiztosan az idősebb nemzedékek válságaiban, ütközéseiben, örömeiben, megaláztatásaiban, képtelen szituációiban és szorongásaiban. Ezért olyan otthonos a mi írónk a sok bonyodalom után a gyermeke világrajöttére várakozó apa lelkében, Teller Ede dolgozószobájában, a zsaroló férfi és a zsarolt nő groteszk együttlétének megidézésében és a valóságos féltékenységét a színpadi szerepében kiteljesítő nagy színész tragikus utolsó fellépésében. Mi is halmozódik e rövid történetekben egymásra? Eleven mesélő kedv és jelentős képzelő lendület által dúsított életismeret, finom lélektani érzékenység és elegáns, szellemes írói előadásmód. Röviden szólva - kedves olvasó - egy szárnyait bontogató tehetség Domokos Gábor, akire a jövőben egyre inkább oda kell majd figyelnünk. Mert azzal szembesít, hogy „csapdáival" az ember milyen nehéz küzdelemben áll. Hogy esendő, hogy gyakran elbukik. Koczkás Sándor Vissza