Ethnographia 1961/2.

Előszó

Adatok a magyar népköltészet színszimbolikájához
(I. Közlemény)
Népköltészetünkben épp úgy, mint minden szájhagyomány útján öröklődött népköltésben sok a szimbólum, azaz az olyan szó, illetőleg kifejezés, amely „jel"-lé, jelképpé vált. A magyar népköltésnek akár lírai, akár elbeszélő műfajait nézzük, gazdag kifelező szimbólumanyaga van. A jelanyag általában a vers kezdősoraiban bújik meg. A kezdősorok természeti képei népdalaink olyan jellegzetességé, amely magára hívta a folkloristák figyelmet. Jelentős sajátosság ez, amely nemcsak költészeti formula, hanem a néplélek mélyéről fakadó, rendszerint sokatmondó kifejezési eszköz. Az idők folyamán sokan, sokféleképpen magyarázták. Voltak, akik értetlenül álltak mindazokkal a képekkel szemben, melyeket nem tudtak a versben mondottakkal összefüggésbe hozni; nem tudták hangulati elemnek, környezetrajznak, vagy helyzetképnek minősíteni. Még Solymossy Sándor is ,,rendellenesség"-nek tekinti az ilyen kezdősorokat. Igényes műköltőink: Verseghy, Kazinczy „zagyva versek "-ről szóltak, s zavarosságukat a nép "együgyűségének'' számlájára írták. Kölcsey védi a népköltést, látja, hogy a nemzeti poézis ebből meríthet friss erőt, mindamellett nem tagadja, hogy egymáshoz nem illő elemek kerülnek egymás mellé „üres rím játék" kedvéért.
Erdélyi János Gyulai Pállal egyetemben a népi gondolkodást szigorúan logikusnak mondja, és azt állítja, hogy eredeti formájában egyetlen népdal sem lehetett összevisszaság, csak az idő múlásával romlott el. Gyulai vallja a kezdőkép és a többi sorok közti tartalmi összefüggést, s föltételezi, hogy ha az ilyen „romlott" változatnál nem is látjuk az értelmi kapcsolatot, a nép előtt mégis világos lehet. Imre Sándor szerint is értelmes Összefüggésnek kell lennie kép s a folytatás között. A kapcsolat a vers keletkezésekor fennállt, csak később romlás folytán homályosodott el. A századfordulón Erdélyi Pál, majd Vikár Béla már felismerték a kezdőkép jelentőségét, s meglátják a kép s a következő sorok közötti összefüggést. E jelenséget értelmes népköltési szellem öntudatos munkájának vélték. Megsejtik a kezdőképben rejlő gazdag szimbolikus anyag fontosságát, s megkísérlik a természeti képekben fölhalmozott jelek értelmének megfejtését, burkolt mondanivalójuk magyarázását. Erdélyi Pál azt állítja, hogy minden egyes képnek valami pozitív jelentése van, ami a verset világossá, a gondolatot tisztává, s a kifejezés módját jellegzetessé teszi. Riedl Frigyes felfogása az, hogy vannak összefüggéstelen, értelmetlen sorok. A nép eszmetársításait az értelmiségi ember nem tudja követni. Vannak lokális összefüggések. A nép szereti az öncélú természeti képeket, nem rokon tartalmú elemeket sorakoztat egymás mellé. Vissza