Előszó
A születés kedvezései, a kor lehetőségei, a személyiség adottságai együttesen és kivételes mértékben tették lehetővé, hogy egy olyan életpálya és életmű létrejöjjön, mint amilyen Széchenyi Istváné....
Tovább
Előszó
A születés kedvezései, a kor lehetőségei, a személyiség adottságai együttesen és kivételes mértékben tették lehetővé, hogy egy olyan életpálya és életmű létrejöjjön, mint amilyen Széchenyi Istváné. Kiváltságosnak és gazdagnak született, fényes közpályát bejárt nagy műveltségű apától, abban a korban és abban az országban, amelyben a sors a vele rokon helyzetűeknek kérelem nélkül is tág teret nyitott. Egyéni képességeit tekintve tudós és művész éppúgy lehetett volna, mint politikus, közgazdász, író, vállalkozó, hadvezér, diplomata vagy főpap. Nem kötelezte el magát egyik életpálya mellett sem. Széchenyit éppen az jellemzi, hogy az egymással még összeegyeztethető szerepek mindegyikét végigpróbálta, sőt együttesen gyakorolta, végigélte. S ami nem fért az egyetlen életben, azt gondolatban futtatta végig. Vágyott a remete élete után, és Döblingben meg is valósított belőle. Szeretett volna felelős államférfiként a forradalmat megelőző reformokat végrehajtani, s ehelyett egy forradalmi kormány minisztere lett. El nem követett bűnökkel, így gyilkossággal vádolta önmagát, s végül önmagának lett gyilkosa. Vágyai folyvást új elemekkel bővítették életét, részint valóban gazdagítva azt, részint szellemének adva meg a beteljesületlenség kínos, de egyúttal gyönyörűséges, mert cselekvésre ösztönző impulzusait. Örült annak amit elért, s közben titkon fájlalta, amit választott törekvése miatt elmulasztani kényszerült. Döntött és cselekedett, mert nem tudott tétlen maradni. Törékeny emberként fennen hirdette magabiztosságát, tettei tervszerűségét, lépései előre kiszámítottságát, pedig belsőleg a döntések után is gyötörték a választás, a tett helyességét illető kételyek. Szinte páratlan, hogy egy ilyen aktivitású férfiú egyúttal mégis eldöntetlen lehetőségek embere legyen. Mert az volt, ilyenként életével, gondolataival az emberi létezés alapproblémáinak mélyeire hatoló. Ha a kötelesség nem szólítja, első ízben 34 évesen, 1825-ben, talán csak gondolatban próbálja meg a közéleti pályát, esetleg élete végéig az eldöntetlen lehetőségek foglya marad.
Vissza 
