Az alábbi irodalomjegyzék az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai
Karán - a társadalomismereti stúdiumok körében ~ a Magyarország
társadalom- és művelődéstörténete a 20. században (illetve a Magyarország a 20. században), a Budapest története(illetve a Helyi társadalmunk: Budapest), a Politológia, A kultúraközvetítés intézményrendszere című kurzusokat hallgatók számára kíván némi segítséget - első fogódzót - adni az őket mélyebben érdeklő kérdések tanulmányozásához
s az egyéni egyeztetés alapján kialakítandó témájú évfolyamdolgozatok
elkészítésén
Válogatásunk művelődésszervező és tanító szakos hallgatok számára
készült, szakirodalmi tájékozódásuk megkönnyítésére; vállalva a sajátos képzési célokból, a hallgatóság összetételéből, előképzettségéből, valamint az összeállító korlátozott kompetenciájából és a kötött terjedelemből adódó elkerülhetetlen hiányosságokat, egyoldalúságokat.
A pillanatnyi helyzetre adott gyakorlati válaszként - a világháló korában kissé atavisztikus...
Tovább
Fülszöveg
Az alábbi irodalomjegyzék az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai
Karán - a társadalomismereti stúdiumok körében ~ a Magyarország
társadalom- és művelődéstörténete a 20. században (illetve a Magyarország a 20. században), a Budapest története(illetve a Helyi társadalmunk: Budapest), a Politológia, A kultúraközvetítés intézményrendszere című kurzusokat hallgatók számára kíván némi segítséget - első fogódzót - adni az őket mélyebben érdeklő kérdések tanulmányozásához
s az egyéni egyeztetés alapján kialakítandó témájú évfolyamdolgozatok
elkészítésén
Válogatásunk művelődésszervező és tanító szakos hallgatok számára
készült, szakirodalmi tájékozódásuk megkönnyítésére; vállalva a sajátos képzési célokból, a hallgatóság összetételéből, előképzettségéből, valamint az összeállító korlátozott kompetenciájából és a kötött terjedelemből adódó elkerülhetetlen hiányosságokat, egyoldalúságokat.
A pillanatnyi helyzetre adott gyakorlati válaszként - a világháló korában kissé atavisztikus „mankóként", a jelenleg másként kielégíthetetlen gyakorlati szükségletnek engedve - ajánljuk tehát ifjú kollégáink figyelmébe az alábbi bibliográfiát. Könyvtárhasználati és informatikai ismereteik bővülése rövidesen feleslegessé teszi az ilyen, csak az első lépések megtételét segítő (óhatatlanul korlátozott/korlátozó) segédeszközök használatát.
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
konyv
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.