Emlékiratok a holtak házából

Előszó

Részlet:

"Emlékiratok a holtak házából".
1849 deczember 22-én, a kora reggeli órákban, titokzatos kocsisor fordult ki a Péter-Pál erőd kapuján s lassan haladt előre a havas, néptelen utczákon, a Szemjonovszkij-tér irányában. A zárt kocsik, a melyeknek üvegét a huszonegy-fokos hideg szürke jégfüggönnyel vonta be, a Petrasevszkij-féle összeesküvés részeseit vitték végzetes útjukra. Azokat a szerencsétlen, ifjú rajongókat, a kiket nyolcz hónappal azelőtt Antonelli egyetemi hallgató árult el és juttatott a fellegvárba.
Az egyik kocsiban egy huszonnyolczéves, sápadt, beteges kinézésű, társainak jellemzése szerint "inkább zárkózott, mint őszinte" fiatalember gubbasztott, "típusa az összeesküvőnek." Komor hallgatásba sülyedve meredt maga elé s csak akkor rezzent föl letargiájából, ha a forduló kerék időnkint végighorzsolta a kocsi oldalát, jelezve, hogy másik utczába kanyarodtak. Ilyenkor felemelte csontos mutatóujját s mintegy véletlenül a befagyott ablak üvegéhez támasztotta. A test melegét sugárzó emberi ujj lassankint átlátszó foltot olvasztott a jégvirágok közt. A fiatalember visszahúzta sovány kezét, azután észrevétlenül kilesett a kis, kerek lyukon, hogy legalább megsejtse: merre járnak? De a szemben ülő fegyveres őr figyelmét nem kerülte el a lopva vetett pillantás. Rászólt, mire a fiatalember újra lehorgasztotta fejét, azzal a tűrő, reménytelen megadással, amellyel csak az igába tört állatok szomorúsága rokon. Vissza