A magyar művelődés története

Előszó

I. A magyar nép származása.
A magyar nép eredete is, mint minden más népé, az ősidők homályában vész el. E homályba csak néhány régi arab írónak tudósítása s főképen az összehasonlító nyelvtudomány fáklyája vet némi gyér világosságot. E két forrás útmutatása szerint legalább is elég pontossággal meg tudjuk állapítani, hogy hol volt a magvarok ősi hazája és hogy mely népekkel vannak rokonságban.
Ha a régi görög és arab írók tudósításait összehasonlítjuk Julián szerzetes utazásával, aki 1235-ben indult el az őshaza fölkeresésére, a azon meggyőződésre jutunk, hogy a magyarok őshazája az Ural déli lejtőjén a Káma és az Ural középső folyása között terült el. Innen nyomultak őseink először délnyugati irányban a Volga alsó folyása ás a Kaukázus közé eső területre, ahol ma is őrzik nevüket a Kuma folyó mellett épült Madsar nevű város romjai. Innen nyugat felé a Don és Dnieper közt elterülő síkságra költözködtek, amelyet bíborban született Constantinus Lebediának nevez. Innen ismét más erősebb népek nyomása folytán a mai Moldvába és Besszarábiába tértek, amely földet a hagyomány Etelköz néven emleget. Ettől kezdve őseink már az európai történet eseményeiben állandóan szerepelnek.
A magyar nép nyelv tekintetében az ugor népek közé tartozik, amelyeknek legközelebbi rokonai a szamojéd törzsek. Az ugor és szamojéd nyelvek együttvéve alkotják az uráli nyelvtörzset. Ez ismét rokonságban áll az altáji nyelvtörzzsel, amelynek három fő tagja: a török-tatár, mongol és mandsu-tunguz nyelvcsoport. Vissza