Előszó
Amikor elkezdtük tervezni ezt a könyvet, akkor még harcban állt a csapat a Bajnokok Ligájában. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz a Magyar Kupa kimenetele. Számolgattuk a bajnoki pontokat. Csupa...
Tovább
Előszó
Amikor elkezdtük tervezni ezt a könyvet, akkor még harcban állt a csapat a Bajnokok Ligájában. Nem lehetett tudni, hogy mi lesz a Magyar Kupa kimenetele. Számolgattuk a bajnoki pontokat. Csupa olyan emberrel találkoztam, akik úgy tűntek, mintha a korábban megnyert bajnoki cím boldogság kapszuláit hordozzák a szívük felett, az ingzsebben. Ahogy haladtunk az időben és egyre több alkalommal megfordultam a városban, rá kellett jönnöm, hogy ez a kapszula nem a 2006-2007-es bajnoki címből veszi hatóanyagát, hanem a sport, a kézilabda szeretetéből táplálkozik.
Arra is rá kellett jönnöm, hogy lehet itt bármilyen Bajnokok Ligája szereplés, lehet akár kupakudarc, lehetnek akár bírói tévedések, viták, személyes ellentétek, ez a sportág, ez a klub, Szegeden otthonra talált. Olyan emberek veszik körül a csapatot, akik minden áldozatot meghoznának az egyesületért. Olyanok, akik nem azt számolgatják, hogy hány forint, hány kilométer, hány munkaóra. Nem számítanak a buszozások, a végeláthatatlan, éjszakába nyúló szervezések, e-mail küldözgetések, megbeszélések. Nem számít, ha kimarad az ebéd, a vacsora. Nem számít - perszer számít, de megérti - a család. Persze, hogy megérti, hiszen apa mellett anya, a gyerekek, az unokák, a nagyszülők is egyet akarnak: Menjen a csapat.
Vissza 
