A pszichoterápia alapkérdései

Előszó

E sorok írásának napjaiban lehet a harmincadik éve, hogy először kezdtem el betegekkel foglalkozni a pszichoterápia módszerei segítségével. Azóta is folyamatosan ez a munkám. Azóta is állandóan arra törekszem, hogy megértsem, mi is történik a pszichoterápia során, melyek azok a tényezők, körülmények, folyamatok, amelyek nyomán a terapeuta tájékozódni és hatni tud. Elég sokat írtam is az évek során mindezekről. Visszatekintve úgy látom, hogy ezek az írások nem veszítették el aktualitásukat. Talán még fontosabbak, mint keletkezésük idején voltak. Talán éppen az azóta beállt nagyarányú fejlődés miatt. Akkor nem gyakoroltak különösebb hatást, hiszen alig volt kire hatniuk. Kevés volt az olyan pszichológus és orvos, aki igazán érdeklődött a pszichoterápia iránt. Csak a hetvenes években lett nagyobb a számuk. Ekkor azonban már megkezdődött a terápiás iskolák és irányzatok kibontakozása hazánkban, és ezek leginkább saját kereteiken belül haladtak tovább, saját elméleteiket és módszereiket próbálták továbbadni a kiképzés rendszerében. így azután a később már szaporábban megjelenő közlemények és kiadványok nem általában a pszichoterápiáról, hanem valamelyik felfogásáról vagy metodikájáról szóltak. Ma viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a pszichoterápiában legérdekesebb az, ami közös a különböző megközelítésekben, ami összeköti az iskolákat, és nem túl nagy a jelentősége annak, ami szétválasztja őket. Engem mindig ez a közös érdekelt. Bár magam is irányzatok hatása alá kerültem, nem szerettem volna azokon belül is maradni. Éppen ellenkezőleg, megpróbáltam a pszichoterápiát tágabb perspektívában szemlélni. Szociokulturális és társaslélektani alapjaiban, kommunikációs folyamataiban, az orvoslás hagyományos lélektani összefüggéseiben. Mindig is éreztem, a pszichoterápia nem lehet teljesen specifikus, szorosan összefügg az orvos-beteg kapcsolattal, az emberi viszonyokkal, a hatással, amit a mindennapokban is gyakorolunk egymásra. Ha törvényszerűségeit keressük, akkor éppen túl kell lépnünk keretein. Lényegében minden pszichoterápiás munkám erről szól, ehhez szolgáltat valami adalékot. Ennek szemléletén dolgozik akkor is, amikor valamilyen személyiség- vagy társaslélektani kérdés a téma, vagy valamilyen életműre vagy módszerre irányul a figyelem. Ma egyrészt az állapítható meg, hogy ez a szemlélet, ez a tágabb rendszerek felé forduló tekintet, a mélyebb összefüggések feltárása mindinkább előtérbe kerül, másrészt viszont még ma is kevés az idevágó alapos és tájékozott tanulmány. Magam is meglepődve látom, hogy írásaimban mennyire következetes, konszonáns a szemlélet és a mondanivaló, és mennyire összeilleszthetők olyan közlemények is, amelyek keletkezési ideje között több, mint negyed évszázad telt el. Nincs ellentmondás, nem kell semmin változtatni, nincs szükség kihagyásra, de még különösebb kommentárra sem. Kb. 40 kisebb-nagyobb cikk és könyvfejezet, elő- és utószó került a kezembe a témából, válogatni csakis azért kellett, hogy az ismétlődés ne legyen túl sok, hogy a legfontosabb és az egymást leginkább erősítő írások kerüljenek egybe. Vissza