Fejezetek az orvosi szociológia és társaslélektan tárgyköréből

Előszó

Az orvosi szociológia ma már ismert és az orvosegyetemi oktatásban és az egészségüggyel kapcsolatos tudományos kutatásban kellően képviselt diszciplína. Vannak tankönyvei, jelentős a szakirodalma. Mégis elégtelennek tűnik az a mérték, amennyiben az orvosi köztudatban és az orvosi gyakorlatban szerepelnek koncepciói és ismeretei. Pedig a szociológiai nézőpont nagyon fontos, mind a betegségek és a gyógyítás társadalmi összefüggéseinek megértése, mind pedig a mindennapi orvosi munka szempontjából. Ezért szántam el magam e tanulmányok közreadására. Az elmúlt kb. két évtizedben a tárgykörben megírt tanulmányaim áttekintésekor láttam, hogy ezekben az orvosi szociológia egy sajátos vetülete tükröződik, meglehetősen összehangolt és sajátos szemléletet kifejező módon. Ez a vetület a közvetlen betegellátó tevékenység. Az orvos és a beteg viselkedésének és lelkiállapotának szabályrendszere, közvetlen a gyógyító találkozásra vonatkozóan. A szemlélet a szociálpszichológia nézőpontja, amelynek a szociológiában is nagy fontossága van, amelyet azonban nálunk nem ismernek eléggé, mert a magyar szociológia kialakulásakor, és még utána hosszú ideig, szinte a nyolcvanas évek elejéig a tárgy meghatározásában a makroszociológia volt az irányadó. A marxista felfogás fő kritikája a „polgári szociológiával" szemben a társadalmi tények „elpszichologizálása" volt, éppen ezért a „mikroszociológia" nem volt kívánatos, és mivel egyetemi kurrikulumokból és kutatási pályázatokból kimaradt, nem is vált a kibontakozó magyar szociológiai tradíció szerves részévé. Pedig a szociológia alkalmazása nem lehetséges e releváns, a társadalmi tudat, a köznapi emberi akciók szempontjából oly lényeges jelenségszint nélkül. Minden alkalmazott ágazatban éppen ez az emberközeli, praxisra irányuló megközelítés adja a fő érdekességét a tárgynak, a tudománynak. Így van ez az orvosi szociológiában is. Mivel a tanulmányok főleg szociálpszichológiai jellegűek, ezt a címben is kifejezésre akartam juttatni. A hatvanas években az én tanulmányaim adtak először hírt az orvosi szociológiáról és annak főbb ágazatairól. A korai tanulmányokat már nem láttam érdemesnek arra, hogy újra megjelenjenek, ezek már kellően tükröződnek az újabb szakirodalomban, ismertető jellegük már nem teszi aktuálissá őket. Felvettem viszont ebbe a gyűjteménybe néhány olyan írást, amely a magyar orvosokról készült empirikus vizsgálatok eredményeit tartalmazzák. Ezekben idősebb, magasabb társadalmi rangú kollégák voltak a vezető szerzők, akik a vizsgálatokat és a róluk készült beszámolók megjelenését lehetővé tették. Mivel e vizsgálatok módszertanát és szemléletét alakítóan befolyásoltam, és mivel itt is a társaslélektani nézőpont nyert teret, ezeket a munkákat is szívesen tekintem annak az irányzatnak részeként, amelyet én hangsúlyozni szeretnék. Azért is látnám szívesen újabb közlésüket, mert olyan kérdésről van bennük szó, amelyek azóta is ritkán szerepelnek a kutatásban és a szakirodalomban. A fő kérdés a pályaelégedettség, a hivatás szerepében érzékelt közérzet, az életmód és a pálya viszonya. Úgy vélem, az adatok e témakörökben kiegészítik és mintegy illusztrálják az elméleti fejezeteket. Vissza