Előszó
Köszönet a derűs órákért és a sikerélményekért
Tehát már ennek is ötven éve! Ennek az én kis történetemnek a Fülessel.
Akkortájt éppen állást kerestem. Előző év szeptemberében szereltem le a honvédségtől, és a forradalom, mint oly sok másnak, nekem is alaposan felforgatta az életemet. A munkahely, ahová készültem, megszűnt, és én is, mint oly sokan mások, a néhány, akkoriban újra megjelenő újságban kerestem állást. így leltem egy különös hirdetésre: a Füles című hetilap keres több nyelven beszélő szerkesztőségi munkatársat. A „több" akkortájt az én estemben jó, ha másfelet jelentett, de hátha...
Behívattak. Ha emlékezetem nem csal, a főszerkesztő, Gál György, hatalmas termetű, kopasz ember volt, imponáló jelenség. Ellentétben velem, aki amúgy sem voltam túl jó bőrben egy jelentős influenza után. Hát nem is gyakorolhattam mély benyomást a főszerkesztő úrra. Igencsak gyorsan végigmért, nem is nagyon leplezte kialakult véleményét, majd megkérdezte, mely nyelveket bírok. Mondtam a másfelet.
- Majd értesítjük. De hát kedves barátom - valami ilyesmit felelt -, gondolja, hogy bírná fizikummal a szerkesztőségek közti ide-oda rohangálást a kéziratokkal, az állandó futkározást? Hirtelen nem értettem, mi az összefüggés nem túl jelentős idegen nyelvtudásom és a futkározás között, azért annyit javamra írok, hogy még ott és akkor rájöttem: nem kellek én ezeknek.
Sajátos módon pályám mégsem vált el soha teljesen a laptól. Tévésként, a sport mellett, nagyon hamar tevékenységeim közé sorolhattam a kvízt, a vetélkedőket. Márpedig, aki ezzel a műfajjal foglalatoskodott, előbb-utóbb óhatatlanul bekerült a Füles bűvkörébe. Külön fejezet illetné meg pályámnak ebben a korszakában Kun Erzsébetet, akit - hangzatosnak tűnjék bár -, a lap emblematikus alakjának kell mondanom.
Vissza 
