Dr. Faigl Ilona Mária
7 éves voltam, amikor elhatároztam, hogy orvos szeretnék lenni. Akkor történt, hogy várva várt kis-k ' ^ testvérem beteg lett és a segítségül
¦ ^Hr ' ¦ hívott „Doktor bácsi" meggyógyí-
^T^ totta és ezzel nagy örömet szerzett
V^^^^^Mjl^^^^B az egész családnak. Elhatároztam,
hogy én is segíteni fogok a betegeken, meggyógyítom őket és mindenki boldog lesz a környezetükben.
Több évtizedes orvosi munkám során több olyan esemény adódott, amikor a gyógyításon kívül más segítséget is sikerült nyújtani a betegnek. Ezek a történetek mindig nagy örömet okoztak nekem, és napnál fényesebben igazolták, hogy jót tenni jó, a megajándékozott mindig én voltam. 2003. március 23-án egy zarándokcsoport tagjaként én is ott lehettem a Szent Péter téren Dr. Batthyány Strattmann László boldoggá avatásán. Megismerve életrajzát, munkásságát világossá vált előttem, hogy az élet minden területén példaképnek tekinthető. Herceg volt az orvosok között és orvos a hercegek között. Ilyen...
Tovább
Fülszöveg
Dr. Faigl Ilona Mária
7 éves voltam, amikor elhatároztam, hogy orvos szeretnék lenni. Akkor történt, hogy várva várt kis-k ' ^ testvérem beteg lett és a segítségül
¦ ^Hr ' ¦ hívott „Doktor bácsi" meggyógyí-
^T^ totta és ezzel nagy örömet szerzett
V^^^^^Mjl^^^^B az egész családnak. Elhatároztam,
hogy én is segíteni fogok a betegeken, meggyógyítom őket és mindenki boldog lesz a környezetükben.
Több évtizedes orvosi munkám során több olyan esemény adódott, amikor a gyógyításon kívül más segítséget is sikerült nyújtani a betegnek. Ezek a történetek mindig nagy örömet okoztak nekem, és napnál fényesebben igazolták, hogy jót tenni jó, a megajándékozott mindig én voltam. 2003. március 23-án egy zarándokcsoport tagjaként én is ott lehettem a Szent Péter téren Dr. Batthyány Strattmann László boldoggá avatásán. Megismerve életrajzát, munkásságát világossá vált előttem, hogy az élet minden területén példaképnek tekinthető. Herceg volt az orvosok között és orvos a hercegek között. Ilyen példaértékű életet élni csak úgy lehetett, hogy mindig Krisztusra tekintett. Példája nyomán én magam is sokszor kérem a Szentlélek Isten segítségét, hogy egészítse ki mindazt, ami az én tudásomból hiányzik. Sokszor adok hálát a jó Istennek, hogy az orvosi pályára hívott. Batthyány közbenjáró imáját kérve igyekszem segíteni betegeimnek. Eletem fő célkitűzése, hogy Batthyány példamutató életét és munkásságát bemutathassam a fiataloknak. Nézzétek és kövessétek!
Vissza
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.