A megfagyott muzsikus

Előszó

AZ ÉN IDŐMBEN Már a cimnél megtorpantam. A Megfagyott Muzsikus 1973. évi kötetének koruk-foglalkozásuk alapján teljesjogu szerkesztői, irói, rajzolói közül egyiknek sem jutna eszébe, hogy ezt a frázist leirja. Ez az öreg fiuk szokása, akik már inkább vissza-visszanéznek, nem kis nosztalgiával, mint előre. El is keserednék e szokás miatt, ha nem tudnám, hogy fiatalnak lenni sem könnyű dolog. /De azért - előnyös ajánlatok esetén - szivesen cserélnék kort, s vele még gondokat is, de főleg örömöket./ Tehát az én időmben /és előtte, és utána/ -amikor még csak olyan keveset kellett tanulni-tudni az épitésznek, hogy untig elég volt négy esztendő az épitészet tudományának-müvészetének elsajátítására /s akkor sem "született" kevesebb jó épitész/ - mindig a harmadéves építészhallgatók voltak a M.M. szerkesztői, irói, rajzolói. A negyedévesek szekerének rúdja már kifelé állott, utolsó szigorlatukra készültek, ilyen "gyerekes" dolgokkal nem foglalkozhattak, De a harmadévesek amugyis annyira a maguk ügyének, játékának, és az elődévfolyamokkal folytatott versenyének tekintették a MM-csinálást, hogy körükbe csak a legritkább esetben engedtek be más évfolyambelit, Meglehetősen titokban is csinálták dolgukat, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés, amivel túlszárnyalják az elődöket. Volt is ilyen, csak ugy kapkodták a /mindig nyomtatott/ füzeteket, sietni kellett, mert a példányszám, tudtommal, nem volt több száz-ötszáz darabnál. Vissza