A Nékosz végnapjaitól a hazai kutatóbiológiáig I. (dedikált példány)

Fülszöveg

A NEKOSZ múltjával foglalkozó tanulmányok szerint tizenötezer volt azon népi kollégisták száma, akiket szegényparasztok, tisztviselők, tanítók, papok és munkás szülők gyerekei közül toboroztak. Nagy esemény volt ez annak idején, mert csak a jómódú, gazdag szülők tudták megfizetni a drága internátusokat, albérletet; a népi kollégisták viszont ingyen szálláshoz, ellátáshoz jutottak és gondtalanul készülhettek gimnáziumi, technikumi vagy tanítóképzői tanulmányaikra. Szerencsés volt a kiválogatásuk, mert többségben voltak a jó képességű, tehetséges diákok, akik szorgalmukkal, tanulmányi eredményeikkel hamar elérték azt a tudásszintet, amellyel kapcsolatban a korábbi elit és a pökhendi polgárok azt terjesztették, hogy az az ő privilégiumuk volt és az is marad...
Társadalmi helyzetük, családi indíttatásuk és koruk miatt még nem volt kiforrott világnézetük, ideológiájuk; nem volt köztük vezéregyéniség; nem voltak követendő példaképeik és ők még nem ismerték a személyi kultusz jelenséget. Bár mindössze három évet élt meg a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NEKOSZ), mégis országszerte nagy népszerűségre tett szert, olyannyira, hogy Rákosiék már a Rajk-per kezdetén betiltották mozgalmukat.
A könyv szerzője a szegedi Bem kollégiumban töltött el egy évet, majd miután azt is felszámolták, az egyetemi Irinyi kollégiumba került azt követően, hogy felvették első évre, biológia-kémia szakra. A kollégiumi igazgató az egyik NEKOSZ-alapító, Levendel Mária volt, ám év végén kirúgták az egyetemről - férjével együtt -, nékoszista múltjuk miatt. Nem sokkal később átminősítették a kollégiumot diákszállóvá, és diákbizottságra bízták a vezetést; ennek elnöke a sorok írója lett két évig. Erről az időszakról, a diákszálló tarka világáról és az itt élő egyetemi hallgatók különféle típusairól, örömérői-bánatáról és ún. értelmiséggé formálódásáról ad hiteles képet a szerző...
Bár sok elfoglaltsággal járt a megbízatása, ennél fontosabbnak tartotta a szaktárgyait, hiszen az ott elért eredményektől, a kollokviumok, szigorlatok sikerétől függött a jövője. Kitűnő oktatóik, kiváló előadóik voltak - köztük két kémikus és egy biológus akadémikus jól sikerültek a szigorlatai, mégis úgy döntött, hogy a harmadik év után otthagyja a tanárszakot. Nem látott perspektívát a szövettani-, anatómiai-, zoológiai- és botanikai tudományokban sem, mert ő kísérletes biológiával akart foglalkozni, de ilyen ott nem volt. Ezért átjelentkezett Pestre, az ELTE-re, ahová felvették kutatóbiológia szakra, általános biológusnak...
Az Általános Biológiai és Genetikai Intézetbe került, ahol regenerációkutatást bíztak rá; ám nem a jól regenerálódó májat kellett tanulmányoznia - amely még úgy is visszanyeri eredeti térfogatát, ha a máj kétharmadát kiirtják -, hanem egy rosszul regenerálódó féreg vizsgálatát sózták rá. Mivel még fél év múlva sem sikerültek a kísérletek, a témavezetők meg elmenekültek, ha a segítségüket kérte - mert nem értettek a szövettani vizsgálatokhoz bekapcsolódott a kollégája rákos kísérleteibe (még időben), és az itt tanult ismeretekkel a diploma megszerzése után önálló kutatásokat végezhetett. Közben több szakbiológus otthagyta ezt az intézetet; mások elmondták, hogy pár éve még ez volt a liszenkóizmus hazai fellegvára, és inkább politikusok voltak a témavezetők, mint szakemberek: az olvasó eldöntheti majd, hogy szélhámosok, dilettánsok, vagy karrieristák voltak ezek ... Vissza