Megőrizve (dedikált példány)

Előszó

Ez a könyv az életemről szól. Amíg írtam, gyakran eltűnődtem azon: „Kit érdekel a te életed, Fekete László? Egyszerű ember voltál, egy a millió közül ebben az országban."
Ha valaki most ugyanezt kérdi tőlem, az talán nem gondolkodik helytelenül, de ítélete mégis elhamarkodott. Hisz minden ember élete megismételhetetlenül egyedi és olykor regényes fordulatokban bővelkedő, jóllehet, ez nem mindig attól van, hogy saját sorsunk irányítói vagyunk. Az ember akaratán kívül is belesodródik olyan körülmények közé, amelyek megkeserítik a sorsát.
De az életét végig kell élni, akármilyen nehéz is! A történések elől megfutni nem szabad, tudomásul kell venni azt, ami szükségképpen bekövetkezett. A legfontosabb az, hogy minden körülmények között embernek kell maradni, mert az ember Isten teremtménye! Az életünkről el kell számolnunk annak, aki megváltott bennünket: az Úr Jézusnak!
Én még a „boldog békeidőkben" születtem; 1913-ban, Nagy-Magyarországon. Boldog gyermekkorom volt. Szerető szüleim, testvéreim sokat tettek azért, hogy első tapasztalásaim a világról szép emlékként maradjanak meg bennem.
Aztán jött az első világháború... Édesapám azt túlélte; - Königrätzben katonáskodott. De elkövetkezett 1919 is, az első kommün. Ez apám számára rosszabb volt, mint a háború. Nagyon sokat szenvedett, de nem menekült el előle!
Elmúlt ez is, ismét szép, gondtalan gyerekkor következett számomra. Tanulás az elemi, majd magasabb iskolákban. S azután, kilépve az „élet"-be, tanúja voltam a gazdasági válság nehéz éveinek, az állástalanságnak.
Engem ekkor is megsegített az Isten! Képesítő után azonnal kaptam állást, szép civil élet várt rám, s az esztendők nyugalomban teltek... Vissza