Előszó
A idő mindenen rajta hagyja a nyomát. Rajtunk is, bármennyire is igyekszünk ellene védekezni. Másrészt a gondolatok, az eszmék és a művészi alkotások az időtlenség benyomását keltik bennünk.
Talán legkevésbé érezzük a mindennapot. Az idő annyira hatalmában tart bennünket, hogy az élményeinket emlékezetté, a jelent pedig múlttá teszi. Tehetetlenül állunk előtte. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy homokóráink, toronyóráink, karóráink, ébresztőóráink segítségével megkíséreljük követni a múlását.
Az ember időérzékenysége szubjektív természetű dolog. Minél jobban öregszünk, annál gyorsabbnak érezzük az idő múlását. Fiatalkorban egy óv sokkal hosszabbnak tűnik, mint idősebb korban. A percek sem mindig egyforma hosszúak, habár az órák azonos tartamúaknak mutatják őket. Ez mindig is így volt. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az embereknek manapság egyre kevesebb idejük van. Pedig éppen fordítva kellene hogy legyen. A technika vívmányainak és a tömegtájékoztatási eszközöknek köszönhetően több időnk szabadul fel. Egy telefonbeszélgetéssel pillanatok alatt elintézhetünk olyan ügyeket, amelyekre valamikor több órát is kellett szánni.
Mi történik az idővel? Fölemészti a fogyasztás. A fogyasztói mentalitás mindig újabb Igényeket ébreszt, amelyek kielégítésére még több időt követel. A nagyvárosok lakói kétszer olyan gyorsan haladnak, pontosabban rohannak az utcán, mint pl. egy görög falu lakosai. Ugyanez tapasztalható a beszédükben és gesztusaikban is.
Ma úgyszólván semmire sincs időnk, legkevésbé a gondolkodásra. A rohanás és az állandó tevékenység valósággal beteggé tesz bennünket, meri azt gondoljuk, hogy rohanásunkkal sikerül majd megelőznünk az időt. Holnap majd több időnk lesz. De nem így van. Az idő könyörtelenül fut tovább. Életünk fuvallatnak tűnik. A zsoltáros azt mondja: „Olyan az ember, mint a szellő, a fuvallat. Mint az árnyék, úgy fogynak napjai" (144,4).
Filozófusok, teológusok és tudósok sokasága próbál már évszázadok óta választ adni a kérdésre, hogy mi az idő. Úgy látszik, a végleges válaszra még sokáig kell várnunk. De önmagának minden ember ad valamilyen választ. Ez a válasz a tapasztalatból és a megfigyelésből fakad: az idő megy előre, mi pedig minden nap öregszünk, és közeledünk a vég felé. Az Idő emlékeztet ugyan bennünket a múltra, de a jövőről nem tudunk semmit sem.
Az idő titkának fölfedése előtt azonban Róla is kell szólnunk, Kinek hatalma van az idő fölött. Isten az, aki meghatározza az idő határait. Ő a kezdet és a vég. „Akkor megint szólt Isten: -Legyenek világító testek az égbolton s válasszák el a nappalt az éjszakától. Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet«" - olvassuk a Teremtés könyvében.
Senki sem tudja, mennyi ideig fog élni, és mikor jön el halálának órája. Ezért Ózeás próféta tanácsa mindig időszerű: „Keressétek az Urat!" - hiszen ő az életnek és a halálnak az Ura, övé az idő és az örökkévalóság Isten adja meg az embernek a szabadulást az Idő rabságából, hiszen - ahogy Dávid mondja - „Időm a te kezedben van".
Ezekkel a gondolatokkal adjuk a kedves Olvasó kezébe az Úr 1991. évére szóló Katolikus Kincses Kalendáriumot abban a reményben, hogy ezen oldalak is segítséget nyújtanak ahhoz, hogy Időnket Isten kezébe helyezzük, és így az időből az időntúli világba lépjünk.
Vissza 
