A Salvator nővérek vezetése alatt álló Salvator Intézet iskoláinak tanítónőképző és leánylíceum, kétéves kereskedelmi szaktanfolyam, polgári, elemi, kisdedóvó évkönyve az 1938-39. iskolai évről

Előszó

Részlet a könyvből:

Ötven év

A születésnap emlékünnep, örömünnep, hálaünnep. Ilyen elsősorban az ünnepelt számára, akinek annál több oka van örülni és hálát adni, minél gazdagabb életre tekinthet vissza, minél többen vannak, akik belőle éltek, élnek s ünnepén szívből együtt örülnek.
A Salvator-nővérek december 8-án ünnepelték fönnállásuk 50 éves, budapesti letelepedésüknek pedig 40 éves évfordulóját. Az az szinte ragaszkodás és egyetemes tisztelet, mely ekkor megnyilvánult, bizonyság arra, hogy nagyon sok van, amire örömmel emlékezhetnek vissza s amiért hálás szívvel kell köszönetet mondaniok az isteni Gondviselésnek. Ünnepelt a szerzetescsalád igaz bensőséggel, s velük együtt örültek a lelkileg hozzájuk tartozó és nagyszámú tisztelőik. Az iskolai ünnepély keretében kedves jelenetekben elevenedett meg a résztvevők előtt a nővérek sokoldalú tevékenysége: a tanítás, betegápolás, szeretetszolgálatok, külföldi missziók, és bepillantást engedett abba a szellembe, mely a Salvator-intézményt élteti. A múltnak és jelennek ez a megjelenítése azonban nemcsak bemutatás volt a nővérek részéről, hanem hitvallás is az eszmény mellett és elkötelezés a jövőre. A résztvevők előtt pedig öntudatosabbá vált, mik azok a nagy szellemi-erkölcsi értékek, melyeket az intézmény állandóan kisugároz, s melynek áldásában sokan öntudatlanul részesültek.
Ez a néhány emléksor is a Salvator-intézmény mélyebb megértését óhajtja szolgálni. Szeretnők megvilágítani jellegzetes vonásait; megkeresni, milyen gyökérből fakad éltető ereje; megmutatni, honnan fakad az a szellem, melyet megbecsülnek és megszeretnek azok, akiknek módjukban van működésüket közelebbről megismerni.
Kétségtelen, hogy egy szerzet sajátos vonásait elsősorban az alapító, az alapítók, az úttörők adják meg, akik az intézményt létrehívták s a maguk képére és hasonlatosságára formálták. S minél erősebb egyéniségek voltak, annál inkább biztosították, hogy az ő életük folytatódjék a közösség életében.
Miként tehát a családi ünnepeken kegyelettel tekintünk vissza az ősök, a hősök immár legendássá növő alakjára, hogy emléküket idézve ápoljuk a családi szellemet és öntudatot, úgy a szerzetescsaládnak e születési ünnepén is idézzük az úttörőket, akiknek szelleme tovább él, épít, munkálkodik utódaikban. Vissza