Előszó
Kórházunk második Évkönyvét nyújtjuk át az érdeklődő Olvasónak.
Első Évkönyvünk előszavában már bemutattuk a nagykanizsai Városi
Kórházat. Ez az év az új változás kezdetét hozta számunkra. Megindult a
kórház nagyarányú bővítése, mely a befejezés után az új épületekkel, a régiek átépítésével a jelenlegi 407 ággyal szemben közel 900 betegággyal fogja szolgálni Dél-Zala egészségügyét. E helyről is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik részesei jövő nagy kórházunk létrehozásának.
Úgy gondoljuk, hogy ezen, második Évkönyvünkkel egy kicsit előbbre
léptünk. Az Évkönyvben szereplő dolgozatok bizonyítani kívánják, hogy a
kórház orvosainak legnagyobb része a mindennapi ,,rutin" munkán túlmenően érdeklődik a tudományos kérdések iránt, a munkája során szerzett megfigyeléseit kritikusan elemzi és a közlésre érdemeseket fel is dolgozza.
Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy egy ,,vidéki" kórházban nem születhet világraszóló mű, Nobel-díjas felfedezés. Igazak és helytállóak Németh László szavai: "A kutatásban ma nincsenek vidéki Koch Róbertek.
A kutatás fölszerelés dolga, a jobban instruált műhelyek fogják ki a felfedezést az ezernyi utánuk kullogó mögött. Ilyen elmaradt folton, mint
Magyarország, hiába van 35 000 kutató, a kutatás csak mezgerelés, utánaballagás. Én ebben nem hiszek! Sőt az gondolom, ez a félhit csukja be a tudomány féleszemét, veszi el a magárahagyott orvos bátorságát is, hogy kérdéseket tegyen fel s arra önálló választ merjen adni. A tudománytörténet arra tanít, hogy a kérdés-feltevés, a véletlen elénk került meglátása, helyes értékelése az, amitől a felfedezések kipattantak. De ha a kérdezés nem is, mert csak ritkán hoz felfedezést, gyakorlása akikor is rendkívüli boldogságot okoz"
Ezek szellemében bocsájtjuk útjára 2. Évkönyvünket.
Vissza 
