Fülszöveg
Az antik Róma közvécéiben egy terem négy oldalán egymással szemben, mindennemű takarás nélkül ültek a polgárok, úgy végezték kis- és nagydolgukat. A nyilvános illemhely a társadalmi kapcsolatok elfogadott helyszíne volt ebben a kifinomult magaskultúrában. Ha ezt a furcsaságot szembeállítjuk azzal, hogy vécéülőkéik alatt folyamatosan csobogott az aquaeductuson érkező víz, amely az utca alatti csatornarendszerbe, azon keresztül a városon kívülre vezette a csapadékvízzel együtt a szennyet, máris másként tekintünk a rómaiakra. Ellentmondásos világ az övék, de tény, hogy már két évezreddel ezelőtt használtak vízöblítéses vécét, amelynek szennyvízelvezetéséről is gondoskodtak. Tehát nem szivárogtatták el, nem szennyezték a talajt, mint mi oly gyakran! Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy e tekintetben a római impérium városai fejlettebbek voltak, mint a mi településeink a 21. század elején, ahol - a 2006. évi statisztikai adatok szerint - a csatornahálózatba kapcsolt lakások aránya...
Tovább
Fülszöveg
Az antik Róma közvécéiben egy terem négy oldalán egymással szemben, mindennemű takarás nélkül ültek a polgárok, úgy végezték kis- és nagydolgukat. A nyilvános illemhely a társadalmi kapcsolatok elfogadott helyszíne volt ebben a kifinomult magaskultúrában. Ha ezt a furcsaságot szembeállítjuk azzal, hogy vécéülőkéik alatt folyamatosan csobogott az aquaeductuson érkező víz, amely az utca alatti csatornarendszerbe, azon keresztül a városon kívülre vezette a csapadékvízzel együtt a szennyet, máris másként tekintünk a rómaiakra. Ellentmondásos világ az övék, de tény, hogy már két évezreddel ezelőtt használtak vízöblítéses vécét, amelynek szennyvízelvezetéséről is gondoskodtak. Tehát nem szivárogtatták el, nem szennyezték a talajt, mint mi oly gyakran! Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy e tekintetben a római impérium városai fejlettebbek voltak, mint a mi településeink a 21. század elején, ahol - a 2006. évi statisztikai adatok szerint - a csatornahálózatba kapcsolt lakások aránya mindössze átlag 67,5 százalékos. Persze, bármennyire találónak tűnik is az összevetés, azért ennél árnyaltabb a kép.
A vízhálózat és a csatornahálózat kiépítettsége közötti különbséget kifejező közműolló rendkívüli nyitottsága Magyarországon nem a vízügyi ágazat bűne. A felszín alatti ivóvízbázisokat féltő vízügyi szakemberek - a környezetvédőkkel karöltve - a 19. századi kezdetek óta tiltakoznak a féloldalas közműfejlesztések ellen.
Az életminőség fejlődésével párhuzamosan a közművek fejlődése is dinamikussá vált az utóbbi egy-két évtizedben. A szolgáltatások infrastruktúrájának kiépítettsége mára hazánkban is elérte azt a szintet, hogy az igényeket képes maradéktalanul kielégíteni, gondoljunk akár a vezetékes ivóvízre, a villamos energiára, a földgázra vagy a távközlésre. Szükségszerű, hogy - belátható időn belül - a közművek közül utolsóként a legköltségesebb közszolgáltatás, a csatornázás és szennyvízkezelés is elérje azt a szintet, ami egy civilizált világban elvárható.
A könyv úgy foglalja össze az ágazat - elsősorban hazai - fejlődését, hogy eközben végtelenül sok érdekes kultúr-, gazdaság- és műszaki történeti összefüggést mutat be, elemez és értékel. Az eddig sehol nem publikált archív fotóanyaggal illusztrált népszerű-tudományos mű akarva-akaratlanul előtérbe állítja! mindazt az erőfeszítést, amit a szennyvízügyben dolgozó szakembereknek - a csatornamunkástól az egyetemi professzorig - kifejtettek a múltban, és alighanem kifejtenek a jövőben is.
Vissza 
