Vasárnapi könyv

Előszó

Figyelj csak! Szólnak az ádventi harangok s a szavuk zengve-zúgva bejárja az egész világot. Mennyire más a harangok hangja most, mint egyébkor szokott lenni. A lelkünk titokzatos mellékzöngéket, titokzatos mély és magas hangokat hall ilyenkor.
Nemcsak a gyermek lelke érzi ezt, amikor vágyódva számlálgatja a napokat, amikor a kis Jézus a karácsonyfát hozza tele csillogó gyertyákkal, tarka üveggolyókkal, ragyogó aranycsillámokkal, mintha angyalok elvesztett hajszálai fonódnának a karácsonyfa ágaira. Nem! az ádventi harangok minden ember lelkéhez beszélnek, azokhoz a lelkekhez, amelyekben megmaradt még a hitnek valamiféle töredéke... Tudod, hogyan? Úgy, mintha az édesanyád mesélne, mintha karácsony hetében, az esti szürkületben az ölében ülnél s a mesélő szavát hallgatnád.
Mit is tett az édesanyánk? Miről is beszélt? Karjára emelte vagy ölébe vette gyermekét... és beszélt neki a Jézuska születéséről. Persze olyan szavakkal, amiket a gyermek megértett, úgy, ahogyan a gyermekekkel beszélgetni szokás. Ó Istenem! mily csodás színekkel festegette ki a gyermek képzelete azokat a lelkében csillogó képeket. Így volt ez valamikor régesrégen. Most nem vagy már gyermek s a Jézuska mégis eljő hozzád. Igen! a karácsonyi Jézuska hozzád is bekopogtat.
Hogyan jő el hozzád? Mit jelent az ő eljövetele nekünk? Erről beszélgessünk a következőkben. Vissza