Viharzóna

Előszó

Isten nevével kezdem a könyvet, aki engem papjává elhívott, ifjúságot nevelő munkára küldött és 19 napi munkaévemen át mindig csodálatosan megsegített.
Szülőknek írtam, nem fiúknak. De igyekeztem mindenütt a legkényesebb pontoknál is úgy megírni, hogy, ha kamaszfiú a kezébe veszi, lelke kára ne legyen belőle. Mégis jobban szeretném, ha édesapák, lelkiatyák, nevelők tartanák a könyvemet kezükben és ők magyarázánának belőle a fiúknak. Vagy nem is magyaráznának, hanem odaadó szeretettel tovább nevelnének.
Két évtizedes papi élet tapasztalatait mind összehalmoztam, hozzáolvastam egy egész tudományos könyvtárt, tárgyaltam orvossal, lélekbúvárral, nevelővel, szülőkkel, aztán imádkoztam és úgy kezdtem írni. Véges-végig azon iparkodtam, hogy a tudomány szolgálja és gazdagabbá, teljesebbé tegye az életet. Mert az igazi tudomány életet gazdagító.
Anyagot gyüjtő hálómat sokfelé merítettem. Messze a multba, ideális családi otthonba, ahol a jó Isten gondolata szerinti édesanya és édesapa nevelgették a gyermekeiket; - onnan előhívtam az emlékeket. Aztán a Regnum Marianum, a pesti és a soproni Szent Imre Kollégium ifjúságot nevelő hatalmas műhelyébe, ahol papi életem nagy részét töltöttem s a pedagógia perennist Shvoy Lajos, Marczell Mihály keze alatt tanultam szolgálni. S a jánoshalmai falusi kisfiúkat nevelgető káplán-esztendők kincsestavába. Sokat kellett válogatnom, sokat félretennem a következő kötetek számára, ha ugyan a jó Isten is úgy akarja, hogy a gyerekekről, az egyetemista ifjúról, a magyar katolikus férfiról gyűjtött anyagom egyszer majd nyilvánosságra találjon. Vissza