Magyar Sport évkönyve 1945

Előszó

Jéghideg szobában, télikabátban, összegémberedett ujjakkal irom ezeket a sorokat. Ha történetesen 1943-at irnánk, vigasztalannak bélyegezném ezt a bizony nem valami rózsás helyzetet. Igy azonban komolyan és bizakodva rovom a betűket. Tisztán látom a jövőt és nyugodt vagyok. Ha szenvednünk kell, ha fáznunk kell s ha csak egyetlen tányér leves is az ebédünk, van valami, ami mindezt ellensúlyozza, van valami, ami erőt és bizakodást ad ahhoz, hogy könnyen viseljük el ezeket a nehéz időket. S ez a valami a szabad munka lehetősége s a jövőbe vetett szilárd hit.
Hideg szoba, nincstelenség: képletesen ugyanez jellemzi a mai magyar sportot. Mi maradt a náci zsiványok után? Pusztulás, szenvedés, rombolás, felperzselt, kifosztott tájék. Az ország sorsát nem lehet különválasztani a sport helyzetétől. Amit a sportban örököltünk, semmivel sem több, semmivel sem vigasztalóbb, mint az, amit az ország általában gazdasági, szellemi és politikai téren átvett. Kifosztott, nyugatra hurcolt szertárak, szétrombolt pályák, szegénység, nincstelenség, tanácstalanság.
Örök hála és köszönet azoknak a lelkes sportembereknek, akik már akkor munka után láttak, amikor még alig kőhajitásnyira folyt tőlük a harc. Mert tényleg igy történt; Budapesten és a nagyobb vidéki sportcentrumokban egyaránt. Az élet utat tört magának a pusztulás felett és jussát követelte. Férfiak kellettek a gátra és büszkén szögezhetjük le, hogy akadtak ilyen férfiak.
Először a kezdet hihetetlen nehézségeivel kellett megküzdenünk s - ne áltassuk magunkat - kell megküzdenünk még ma is. Vissza