Hajléktalanság a nemzetközi irodalom tükrében

Előszó

A társadalom életében, a szociális gondokban a hajléktalanság megjelenése olyan súlyos fordulópontot jelent, mint rosszindulatú daganat esetében az áttét, a gyomorfekély esetében a perforáció, a szívbetegségeknél a dekompenzáció. A társadalom rosszindulatú betegségeiben, a szegénységben, a munkanélküliségben, az állami gondozásba adott gyermekek esetében még van remény, még kezelhető a kór, de a hajléktalanság már a társadalmi betegség olyan foka, ahol kicsúszik az egész jelenség az egyszerű módszerekkel történő megoldás lehetőségéből.
MOLNÁR D. L. és mtsai [121] összefoglaló tanulmányukban utalnak arra, hogy: „Magyarországon a legutóbbi időkig szinte teljesen ismeretlen volt a hajléktalanság. Ha valaki a parkban aludt, azt a rendőrök összeszedték, és ha nem volt munkahelye, a Büntetőtörvénykönyv alapján közveszélyes munkakerülőnek minősítették." Természetesen mindenkor akadtak olyan emberek, sőt csoportok és rétegek, akiknek, illetve amelyeknek nem volt emberhez méltó állandó lakása, sőt már rég ismeretes a „Lordok Házadnak nevezett menhely is. Az önkényes lakásfoglalók, a lehetetlen körülmények között élő ágyra járók már régóta ismertek a közvélemény előtt, de a munkásszállók megszűnése, a tömeges munkanélküliség és az egész kérdéskomplexummal együtt járó, alapjaiban megrokkant család növeli a hajléktalanok számát Még fenyegetőbb a mindezen okok következtében jelentkező tömeges hajléktalanság. MOLNÁR és mtsainak 1992-es idézett tanulmányában a hazai szerzők egy része inkább ez utóbbiakat taglalja: a díjhátralékosokat, a guberálókat, vagy értékeli a lakáshelyzetet. Már nem ott tartunk, mint Camus orvosa, akinek az első elhullott patkány hívja fel a figyelmét a pestisjárvány lehetőségére, hanem az epidémia a szakemberek, a hivatalok, a hatóságok összefogását igényli, hogy úgy ahogy kezelhető legyen. Vissza