Fäsi János Henrik élete és működése hazánkban

Előszó

A svájci és a magyar reformáció kapcsolatai.

A kies Svájc és a sík magyar puszta, különleges természeti szépségeivel, két ellentétes véglet, s ahogy a végletek gyakran találkoznak, épúgy a két ország történelmének, - különösen a művelődés terén, - számos találkozópontja van.
Nem vakmerőség a síkság fogalmába az országot, az egész magyar földet belefoglalni, mert a magyar Alföld legjelentékenyebb művelődési központjának, Debrecennek, elsőrendű szerepe van a magyar-svájci kapcsolatok terén. Talán seholsem olyan feltűnő a találkozás, mint a végtelenség gondolatánál. A magyarságnak a végtelenség gondolatát visszatükröző szellemi arcán ugyanaz a vonás a legsajátosabb és legkifejezőbb, amelynek gyökerei a hideg havasok hónába nyúlnak vissza : a kálvini lélek és szellem.
A helvét hitvallásnak a német szellemből fakadó lutheri reformáció rovására való elterjedése hazánkban magábanvéve is fontos szellemtörténeti esemény, de az a tény, hogy a svájci reformáció predestinációs hittétele a keleti gondolkozásmód formáiban élő magyarság lelkének gyökeréig hatolt, nemzetlélektani szempontból oly nagyjelentőségűvé avatja a svájci-magyar művelődési érintkezések minden parányi eseményét, hogy azok részleteiben való megismerése s összefoglaló áttekintése igen tanulságos és fontos feladat.
Az első külföldet járt buzgó magyar reformátor Dévai Biró Mátyás, bár minden valószínűség szerint megfordult Svájcban, az 1540-es években az ország szivében még nem hirdet határozottan helvét-irányú tanokat. A Dunántúl először Szegedi Lajos (1545 táján), a Duna-Tisza közén Szegedi Kiss István (1550-es évek végén) prédikál helvét szellemben. A Tiszántúlon Kálmáncsehi Sánta Márton fellépésével 1551-ben jelentkezik a helvét irány. Még távolabb keleten, Erdélyben szintén az 1550-es években érezhetők a svájci hatások Honterusszal szemben. Az erős német hatás alatt álló szászság kitart Luther mellett. Vissza