Nagyapám Isonzón (dedikált példány)

Fülszöveg

1911-ben, a később híres rozsnyói festőművész, Tichy Kálmán készített fényképfelvételeket szülőfalumról, többek között a szilicei református erődtemplomról. Nagyapám is ilyennek látta, láthatta a templomdombot és magát az évszázados templomot.
Elődeink templomaikat a legmagasabb pontra, az égi magasság közelébe építették, egyben tájékozódási pontnak is szánták a helyiek, az utazók és az érkezők számára. Nagyapám számára is a templom jelentette a biztos pontot, érkezett akár a Sajóvölgyétől, a Toma-patak irányából vagy a Szilicei-fennsík erdőrengetegei, hepehupás legelői felől. Tudta, hogy a templom megpillantása a hazaérkezést jelentette, még akkor is, ha néha távolból olyan érzése támadt, mintha az Isten háza nem is a földön állna, hanem az égboltra volna szegezve.
Arra sohasem gondolt, hogy elszakadhat szülőfalujától, templomától, különösen pedig családjától, három gyermekétől. Valahogy úgy érezte, amit később a kiváló erdélyi író, Tamási Áron fogalmazott meg, hogy „az ember... Tovább

Fülszöveg

1911-ben, a később híres rozsnyói festőművész, Tichy Kálmán készített fényképfelvételeket szülőfalumról, többek között a szilicei református erődtemplomról. Nagyapám is ilyennek látta, láthatta a templomdombot és magát az évszázados templomot.
Elődeink templomaikat a legmagasabb pontra, az égi magasság közelébe építették, egyben tájékozódási pontnak is szánták a helyiek, az utazók és az érkezők számára. Nagyapám számára is a templom jelentette a biztos pontot, érkezett akár a Sajóvölgyétől, a Toma-patak irányából vagy a Szilicei-fennsík erdőrengetegei, hepehupás legelői felől. Tudta, hogy a templom megpillantása a hazaérkezést jelentette, még akkor is, ha néha távolból olyan érzése támadt, mintha az Isten háza nem is a földön állna, hanem az égboltra volna szegezve.
Arra sohasem gondolt, hogy elszakadhat szülőfalujától, templomától, különösen pedig családjától, három gyermekétől. Valahogy úgy érezte, amit később a kiváló erdélyi író, Tamási Áron fogalmazott meg, hogy „az ember odavaló, ahová született". Amikor a háború váratlanul kiszakította szülőhelyéről, akkor tudatosodott legnagyobb óhaja, viszontlátni a szülőhely templomtomyát, szülőfaluját és benne szeretteit. Nem láthatta többé, áldozata lett egy értelmetlen öldöklésnek. Teste sem került hazai földbe, és az ismert harangszó sem kísérte ki a szilicei temetőbe. A távoli Podmelec/BQavzei hegyoldalban lévő katonai temető lett végső nyughelye. Amikor közel száz év után szilicei földet szórtam sírhalmára, úgy éreztem, hogy ezzel jelképesen a szülőhely földje is befogadta. Egy értelmetlen világégés az olasz frontra sodorta őt, személye örökre összeköti Gömörben Szilicét, és az Isonzó mentén Podmelec/Klavzét.
Dr. Máté László Vissza